Vereséggel kezdett a magyar válogatott
A magyar nemzeti csapat az első félidőben több helyzetet is elpuskázott, ami...
A magyar nemzeti csapat az első félidőben több helyzetet is elpuskázott, ami megbosszulta magát. Az ukránok az első kínálkozó lehetőséget kihasználták és 1-0-ra győztek.
A magyar válogatott azzal a céllal kezdte meg a Nemzetek Ligája B-divíziójának küzdelmeit, hogy megnyerje csoportját, és visszajusson a legfelső osztályba. Első ellenfele az az ukrán válogatott volt, amely a FIFA-világranglista 33. helyén áll, vagyis hat pozícióval előzi meg a magyar csapatot. Keretének összértéke a Transfermarkt szerint 259,4 millió euró, ami csaknem 40 százalékkal több a magyar válogatotténál (186,6 millió euró). Utóbbi értékéből Szoboszlai Dominik egymaga 100 millió eurót képvisel.
A meggypiros mezben pályára lépő magyar csapatból két alapember, Sallai Roland és Varga Barnabás hiányzott. Ugyanakkor történelmi pillanatnak lehettünk tanúi, hiszen a magyar válogatott kezdőcsapatában négy egykori DAC-játékos is helyet kapott: Csinger Márk, Schäfer András, Vitális Milán és Redzic Damir. Sőt, a nemzeti együttest a kispadról Marco Rossi irányította.
Fantasztikus volt a mérkőzés felvezetése. A szurkolók egy varázslatos molinót emeltek a magasba, amelyen a „Magyarország” felirat díszelgett. A szó minden egyes betűje egy történelmi helyszínt vagy kiemelkedő személyiséget ábrázolt.
A Nélküled és a himnuszok elhangzása után, a fantasztikus szurkolás által támogatott hazai csapat kezdett aktívabban. A 10. percben Lukács Dániel félfordulatból a felső kapufát találta telibe. Nem sokkal később Bolla Bendegúz hagyta ki a kihagyhatatlannak tűnő lehetőséget, amikor négy méterről a kapu fölé küldte a labdát.
A félidő derekán, miután az orvosi stáb ellátta Schäfer András vérző sebét, Vitális Milán fejelte le a labdát Redzic Damir elé. Az egykori DAC-játékos azonban nem vállalta el a kapáslövést, majd későbbi próbálkozása is nagyon gyengére sikerült.
A szünet előtt Szoboszlai Dominik tört be a tizenhatoson belülre, ahol a földre került. A magyar játékosok tizenegyest reklamáltak, a játékvezető azonban továbbot intett.
A másik oldalon Heorhij Szudakov ívelt a kapu elé, és a teljesen szabadon érkező Danilo Szikan nem hibázott, fejjel a hálóba juttatta a labdát.
Kettős cserével igyekezett felrázni a csapatot Marco Rossi, s Tóth Milán góllal mutatkozhatott be, azonban kecsegtető helyzetben csak a kapu közepébe küldte a labdát.
Mentek, mentek előre a hazaiak, enyhe mezőnyfölényben játszottak, de komoly helyzetet nem dolgoztak ki. Főleg beadásokkal próbálkoztak, azonban eredménytelenül. A 78. percben Ihor Krasznopir lépett ki a leshatáron, maga vezette a labdát Tóth Balázsra, azonban a Blackburn kapusa nagyot védett.
A végén Jurek Gábor táncoltatta meg a vendégek védelmét, azonban a kék-sárgák kapusa Dmitri Riznik megmentette csapatának a győzelmet. Ezután Olekszander Nazarenko kapott piros lapot, majd elszabadultak az indulatok, jött még egy igazi adok-kapok.
A magyarok hétfőn Észak-Írországban lépnek pályára.
Duducz Tibor
Fotó: MLSZ