A DAC nyerte a bombagólok mérkőzését a Kassa ellen

By
Updated: november 1, 2025

Magabiztos győzelmet aratott a DAC a Kassa felett a Niké Liga 13. fordulójában. Redzic bombagóljára Dimun szintén bomba találattal válaszolt, de a DAC végül behúzta a három pontot. 

Az mérkőzés elejétől a DAC dominált, többet birtokolta a labdát és nem engedte játékba a Kassát. Ennek ellenére az első lövés a kassaiaktól érkezett, a 27. percben Čerepkai lövését Popovic kiütötte. A 31. percben az első komolyabb helyzetből betalált a DAC. Redzic kapott labdát a középpályán és 25 méterről parádés lövéssel szerezte meg a vezetést – 1:0. A 37. percben Magda lerántotta Kapanadzet, amiért a kassai játéks megkapta második sárga lapját, így a pirosat is. A kiállítás ellenére egyenlítettek a vendégek, Dimun 30 méterről leadott lövése a vinkliben landolt – 1:1.

A második félidőben is a DAC akarata érvényesült, a sárga-kékek játszottak fölényben. A 63. percben Ramadan kapott egy hosszú indítást a bal oldalon, átemelte a kifutó Kira kapust, Gagua pedig az üres hálóba küldte a labdát. A gólvonalon túl Kružliak kézzel próbálta kiütni a labdát, amiért sárga lapot kapott. A DAC a gól után is aktív maradt, Ouro veszélyes lövését blokkolták, majd Djukanovic labdája a kapufán végződött.

A 69. percben Ramadan lövését Kira bravúrral szögletre mentette. A hosszabbításban Ramadan csípte el a labdát a kassai védők között, kicselezte a kifutó Kira kapust és az üres hálóba talált – 3:1.

Niké Liga 13. forduló:
FC DAC – FC Kasas 3:1 (1:1)
Gólszerzők: Redzic (31.), Gagua (63.), Ramadan (90.) ill. Rimun (37.)