Beváltak a cserék, hármat rúgott a Nagymihálynak a DAC
Megszakadt a DAC két mérkőzés óta tartó nyeretlenségi sorozata, a sárga-kékek a...
A márciusi második felkészülési mérkőzésén a magyar nemzeti csapat gólnélküli döntetlent ért el Görögország ellen.
Történelmi nap volt a keddi. A magyar nemzeti csapat kezdőjébven három olyan játékos szerepelt, aki a múltban a DAC-ban szerepelt: Schäfer András, Vitális Milán és pályafutása során először, Redzic Damir. Épp ő volt az egyetlen változás a szlovénok elleni kezdőcsapathoz képest, Lukács Dániel helyett szerepelt az RB Salzburg támadója.
Az első percektől kezdve nagyon aktív volt Damir. Előbb Sallai Roland kényszerítőzött vele, a Galatasaray támadójának közeli lövését Konstantinus Colakis fogta. Negyedóra játék után Kerkez Miloš visszapassza Redzic Damirt találta meg, akinek a kapuba tartó lövése Konstantinos Kulierakios blokkolta, majd a visszapattanót az egykori dunaszerdahelyi játékos a kapu mellé küldte.
Egyébként ismét megtelt a Puskás Aréna, melyben már nem voltak lezárt szektorok, így több mint 60-ezren követték a mecset.
Inkább a hazaiak voltak aktívabbak, de a vendégek kihasználtak minden lehetőséget az ellenakcióra, így Tóth Balázsnak többször is a helyén kellett lennie.
Remek mérkőzést játszott Vitális Milán, aki nagyon sokszor remekül szerelt, és jól szűrte meg a vendégek támadásait. Pedig gyakran került nehéz helyzetbe, de ezeket mindig jól oldotta meg.
Az 51. percben nagy szólóba kezdett Szoboszlai Dominik. Elfektette az egész görög védelmet, azonban lövését nagy bravúrral védte a vendégek portása.
Bő egy óra játék után Vangelis Pavlidis ugyan nehéz szögbe került, de lövését Tóth Balázs a bal kapufára tolta.
Ezután a sok csere miatt is nagyon szakadozott a játék, szinte helyzet sem volt.
A közönség azonban fantasztikus volt. A nem a legjobb magyar teljesítmény ellenére az utolsó pillanatig űzte – hajtotta a csapatát, azonban gólnak nem örülhetett.
Barátságos mérkőzés:
Magyarország-Görögország 0-0
Puskás Aréna, 60 000 néző, v.: Florian Badstübner (német)
sárga lap: Osváth (63.), illetve Kulierakisz (48.), Rota (91.)
Magyarország: Tóth B. – Bolla (Osváth, a szünetben), Orbán, Dárdai M., Kerkez – Schäfer, Vitális (Szűcs T., 67.) – Redzic (Lukács, a szünetben), Tóth A. (Bárány, a szünetben; Schön, 77.), Szoboszlai – Sallai
Görögország: Colakisz (Cifcisz, 78.) – Vajanidisz, Recosz (Muzakitisz, 78.), Kulierakisz, Cimikasz – Kurbelisz, Triantisz – Maszurasz (Rota, 78.), Bakaszetasz (Tetteh, 67.), Colisz – Pavlidisz
Duducz Tibor, Budapest
Fotó: mlsz.hu