Dunaszerdahelyen és Győrben sem játszhatja nemzetközi mérkőzéseit a HC DAC

By
Updated: august 2, 2023

A szlovák bajnok Dunaszerdahely női kézilabdacsapata azért nem indult az Európa-ligában, mert az európai szövetség (EHF) nem engedélyezte, hogy Győrben játssza a hazai mérkőzéseit.

A HC DAC szerdai sajtótájékoztatóján Horváth Zoltán klubelnök elmondta, infrastrukturális gondokkal küzdenek, ezért kérték azt EHF-et, hogy a második számú kupasorozat, az Európa-liga helyett az Európa-kupában indulhassanak, de erre nem kaptak lehetőséget.
A következő kérésük az volt, hogy az Európa-liga-selejtezőt saját csarnokukban, Dunaszerdahelyen rendezhessék, továbbjutás esetén pedig Győrben játszhassanak, de minden igényükre elutasító válasz érkezett.
A harmadik számú kupasorozatban így a Slovan Duslo Vágsellye és az MKS Iuventa Nagymihály képviseli az országot, az Európa-ligában pedig nem lesz szlovák csapat.


A HC DAC tavasszal – fennállása során először – megnyerte hazája élvonalát, valamint a cseh-szlovák közös bajnokságot, a MOL Extraligát is. Horváth úgy fogalmazott: nagyon bízik benne, hogy a következő szezon eredményei feljogosítják őket, hogy jövő ősszel visszatérjenek a nemzetközi porondra.
Juhos Kata csapatkapitány elmondta, minden játékos karrierjében mérföldkő lett volna az Európa-liga-szereplés, ezért amikor meghiúsult, csalódott volt a társaság.
„Nyerjünk valamit“ – így fogalmazta meg a következő idény célkitűzését Debre Viktor vezetőedző, vagyis a szlovák bajnokság, a Szlovák Kupa és a MOL Extraliga közül legalább az egyikben ismét az élen végezne a Dunaszerdahely.
Horváth Zoltán elárulta, a jelenlegi állás szerint – cseh javaslatra – a következő szezon után megszűnik a MOL Extraliga, amelynek utolsó idényében kilenc cseh és három szlovák csapat szerepel.

Fotó: HC DAC

Tetők, homlokzatok, térkövek tisztítása – Čistenie striech, fasád, zámkovej dlažby – Verin Consulting s.r.o.

https://www.facebook.com/events/828403835283370