A Plzeň csapatát is legyőzte, tovább menetel a HC DAC
Sorozatban ötödik bajnoki mérkőzését is megnyerte a HC DAC, a sárga-kékek a...
A cseh élvonalban folytatja pályafutását a dunaszerdahelyi Iván Alex, aki a Karviná csapatához igazolt.
A 26 éves szélső az elmúlt két idényben a Nagyszombat együttesében szerepelt, amellyel kétszer hódította el a Szlovák Kupát.
„Az első érzések nagyon pozitívak. Örülök, hogy a cseh első ligában szerepelhetek. Voltak ajánlataim Magyarországról is, de a cseh bajnokság nagyobb minőséget képvisel. Örülök, hogy jött egy ilyen ajánlat. Sok olyan csapat van itt, amelyek a nemzetközi porondon szerepelnek innét a minőség.“ – nyilatkozta a klub honlapján Iván Alex. A dunaszerdahelyi játékos több, mint 100 mérkőzésen szerepelt a szlovák élvonalban. Korábban megfordult a Szered és a Pozsonyligetfalu együttesében is.
A Karviná először 2016-ban jutott a cseh élvonalba, ahonnét hát év után esett ki. Az elmúlt idényt a másodosztályban töltötte, viszont egy év után azonnal kiharcolta a feljutást. Jelenleg 6 mérkőzés után 4 ponttal áll a cseh Fortuna liga táblázatán.
Fotó: MFK Karviná