Fordulatos mérkőzésen, hosszabbítás után győzött az Inter a Barcelona ellen
Az Internazionale jutott be elsőként a labdarúgó Bajnokok Ligája fináléjába, miután az...
Bejelentette új vezetőedzőjét a Trencsén, a csapat irányítását a holland Peter Hyballa veszi át – közölte a klub honlapja.
A 46 éves tréner számára nem ismeretlen a Fortuna liga, ugyanis 2018 és 2020 között másfél évig irányította a DAC csapatát. Ez után a holland NAC Breda, a lengyel wisla Krakkó, a dán Esbjerg majd a német harmadosztályú Türkgücü München együttesét irányította.
A trencséniek az elmúlt idényt az alsóházi rájátszásban a 7. helyen zárták, a DAC ellen viszont elbukták a Konferencia-ligáért folyó rájátszást.
Fotó: AS Trenčín