Száz versenyző a XVII. Polgármester Kupa Tameshiwari karate versenyen Keszegfalván

By
Updated: september 9, 2024

Szeptember első hétvégjén rendezte meg a keszegfalvai Seishin Karate Klub már XVII.  a Polgármester Kupa Tameshiwari (töréspróba) elnevezésű Nemzetközi Karate versenyt Keszegfalván. A versenyre idén 100 nevezés érkezett 2 országból. 

A regisztráció után a Lőrincz Gyula általános iskola tornatermében kezdődött a verseny, ahol több feladatot kellett teljesíteniük a rajt előtt a versenyzőknek. Medicin labdával kelet távolba dobni, egyensúlyozni svájci labdán, testet tartani a rúdon, deszka törés ököllel, kézéllel és könyökkel, mivel a verseny neve is töréspróba.

A versenyt Markovics János helyi képviselő nyitotta meg, (sport komisszió elnöke), aki egyben a Seishin karate Klub elnöke is. Megköszönte a versenyzőknek, hogy ilyen szép számban eljöttek, és vállalják ezt az embert próbáló kihívást. Köszönetet mondott az edzőknek hogy elhozták tanítványaikat. Külön köszönet illeti még a Seishin Karate Klub edzőit Sensei Hupián Krisztinát 3.danos mestert, és Trenčík Nikolast 1.danos mestereket. akik kiválóan felkészítették a tanítványokat a versenyre.

A megnyitó után pontosan tíz órakor rajtolt az első futó. Az ovis és a legkisebb gyerekek (5-8 évesek) 2 km, a nagyobbak 4 km (9-12 évesek), és serdülő korosztálytól 5,5 km (13 éves kortól) futottak. A távon belül különböző erőnléti és ügyességi feladatok voltak. Minden versenyzőnek komoly kihívás volt ez a táv a maga szintjén, és mindenkinek sikerült legyőznie saját magát, és túllépni határain. Ez a verseny és a harcművészetek fő célja. Az erőpróba végén a polgármester úr jóvoltából mindenki elfogyaszthatta a jól megérdemelt ebédjét, és kofoláját, ami mindenkinek nagyon jól esett. Továbbá mindenki kapott fagyit is Czajlik Sándor, és Bíró Péter jóvoltából. A Seishin Karate Klub növendékei 15 első helyet gyűjtöttek.

Eredmények (első helyezettek korcsoportok, és súlycsoportok szerint):

  • Gyerek.0 nő/  Csölle Kincső Viktória (Seishin Ekecs) Kiss Hanna (Oyama Bős)
  •  Gyerek 1. Nő  /  Horváth Boróka (Rakurai) Vajkai Olívia (Seishin Keszegfalva)
  • Gyerek 2. Nő /  Blockhaus Enola (Rakurai) Villasenor Babos Natália (Rakurai)
  •  Serdülő Nő/ Bödők Beatrix (Seishin Nemesócsa)
  • Ifjúsági Nő  / Forró Leila Valéria (Seishin Keszegfalva)
  • Felnőtt Nő/ Őri Róza Boglárka (Főnix Dojo)
  • Előkészítő férfi/  Varga Balázs (Seishin Ekel)
  • Gyerek.0 férfi/  Lavu Botond (Seishin Dunaszerdahely) Pécs Roland,   Gálfi Tomáš (Seishin Keszegfalva) Varga Richárd (Seishin Dunaszerdahely)
  • Gyerek 1. Férfi / Takács Márk (Oyama Bős) Jónás Alex (Rakurai)  Hidegh Krisztián (Rakurai)
  • Gyerek 2. Férfi / Horváth Áron (Seishin Nemesócsa) Hidegh Flórián (Rakurai)  Tercs Máté Márk (Seishin Ekecs)
  • Serdülő Férfi/ Szlanicska Tibor (Seishin Keszegfalva)
  • Ifjúsági / Vida Zsolt (Seishin Keszegfalva) Bíró Bendegúz (Seishin Dunaszerdahely)
  • Junior Férfi/ Balogh Barna (Beledi KÉSZ SE) Gáspár Botond (Főnix Dojo)
  • Felnőtt Férfi/  Varga Tamás (Beledi KÉSZ SE) Csillag Viktor (Beledi KÉSZ SE) Lengyel László (Kapuvári SE)

A polgármester úr különdíját, a Polgármester Kupát Derján Anna (Keszegfalvai klub) kapta, aki nagyon szép eredményeket el, mint hazai, mint nemzetközi szinten a 2023/24-es évben. A Seishin karate klubba folyamatos a tagfelvétel, minden érdeklődőt szeretettel várnak minden helyszínen.