Piastri indul az élről a Kínai Nagydíjon
Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője nyerte a Forma-1-es Kínai Nagydíj szombati...
Fiatal gambiai középpályás a DAC új igazolása, Dunaszerdahelyen folytatja Mahmudu Bajo – közölte a klub honlapja.
A 19 éves játékos a gambiai Tallinding United csapatában kezdte pályafutását, majd 16 évesen, 2021-ben a spanyol Granada ifjúságába került. 2023. nyarán igazolt Zólyombrézóba, ahol 28 bajnoki és 4 kupamérkőzésen szerepelt.
A DAC megvásárolta a fiatal játékost, a védekező középpályás 2028 nyaráig kötött szerződést a sárga-kékekkel.
„A Zólyombrézóval való tárgyalásunk több hétig tartott. Boldogok vagyunk, hogy végül egyezségre jutottunk. A tehetség magáért beszél, a bemutatkozó idénye a Niké Ligában mély benyomást gyakorolt az ellenfelekre. Bajo egy elegáns, ugyanakkor hatékony és modern 6-os, aki jó a támadásépítésben, megvan a kellő agresszivitása és kitartása, hogy tovább fejlődjön. Üdvözöljük sárga-kékben” – részletezte az átigazolást a klub honlapján a DAC ügyvezető igazgatója, Jan Van Daele.
Fotó: FC DAC