Világi Oszkár: Bajnokok leszünk és tovább fogunk erősödni!

By
Updated: máj 22, 2023

Győzelemmel zárta az idényt a DAC, a sárga-kékek a bajnokság utolsó mérkőzésén 1:0 arányban múlták felül a Besztercebánya csapatát. Már korábban eldőlt, hogy a DAC a 2022/2023-as évadban a második helyen zárt, ezüstérmet szerzett, ezzel kivívta a jogot, hogy a Konferencia ligában szerepeljen.

Kiváló tavaszt futottak a sárga-kékek, sokáig harcban voltak a bajnoki címért, végül az ezüstérem került a játékosok nyakára. Az utolsó mérkőzés után Világi Oszkár klubtulajdonos értékelt.

„Több klubrekord és nagy ünneplések vannak mögöttünk. A második helyen végeztünk és az egész stadion ünnepel bennünket. Ez az jelenti, hogy valamit jól csinálunk. Krstović pedig a bajnokság gólkirálya lett. Mindenki, aki látta a Slovan elleni találkozót, tudja, hogy milyen módon nem lettünk bajnokok. Ez egy tanúság számomra, hogy a következő idényben nem elég a hat pontos előny, hanem több kell. Bajnokok leszünk és tovább fogunk erősödni. Ez egy tanúság számunkra. Ami nem öl meg, az megerősít.“ – nyilatkozta Világi Oszkár, aki kifejtette véleményét Adrián Guľa vezetőedzőről is.

„Ő egy olyan ember, akit nagyon becsülök. Sikerült összefognia a csapatot, ugyanis nem volt teljesen egységes, neki ez sikerült. Van egy jó edzőnk és megvan a csapat gerince, amit még ki kell egészítenünk. Júliusban elkezdjük az idényt és a Konferencia ligát. Mindkét sorozatban vannak céljaink, hogy erősek legyünk, a csoportkörbe kerüljünk majd a bajnokságban nem bízunk semmit a véletlenre. Az elejétől kezdve a bajnoki címre fogunk törekedni.“

A Fortuna liga legjobb góllövője Nikola Krstović lett, akit nehéz lesz Dunaszerdahelyen tartani. „Krstović a liga fölé nőtt. A Besztercebányának szerzett gólja zseniális volt. Nagy küzdelem lesz, hogy Dunaszerdahelyen tartsuk, de ilyen az élet. A játékosok érkeznek, majd távoznak. Amikor Ramirez eligazolt, mindenki azt mondta, hogy nem jön helyette senki, de érkezett Krstović. A DAC egy olyan csapat, amely ebből kilábal. Krstović fantasztikus karrier előtt áll. Nagyon tehetséges, talán a legtehetségesebb támadó, aki valaha Dunaszerdahelyen volt. Talán ilyen a sors, hogy tovább lépjen. Ha nálunk marad, örülni fogunk, de ha nem, igazolnunk kell helyette.“

A DAC az egész idény során bízhatott szurkolói támogatásában, erre az egész klubban büszkék. „Amit ma mit átélünk, azt senki sem éli át az egész ligában. Sajnos néhány ember a ligában nem végzi jól a munkáját. Viszont itt vannak a nézők, akik bíznak bennünk és ez a fontos. Hatalmas erőt adnak nekünk. Azért járnak az emberek futballra, mert imádják a focit, bíznak bennünk és a játékosok mindent megtesznek a pályán, hogy ezt meghálálják nekik. Mi egy igazi klub vagyunk és ezt fogjuk folytatni. Sosem adjuk fel!“ – zárta a klub tulajdonosa.

Tetők, homlokzatok, térkövek tisztítása – Čistenie striech, fasád, zámkovej dlažby – Verin Consulting s.r.o.

https://www.facebook.com/events/828403835283370