Panaszt nyújt be a DAC a játékvezető ítéletei ellen
Nem múlt el visszahangok nélkül a DAC-Slovan rangadó, a sárga-kékek fellebeznek a...
A DAC csapata január 7-én, szerdán kezdte meg teljes erőbedobással a téli felkészülést. A játékosok és a szakmai stáb már január 5-én találkoztak, az első két nap azonban tesztelésekkel telt, melyek során felmérték a fizikai és egészségi állapotokat.
„Mi már hétfőn elkezdtük a felkészülést, az első két nap tesztnap volt. Szerettünk volna átfogó képet kapni arról, hogyan néznek ki a játékosok, hogy ennek megfelelően tudjuk beállítani a felkészülést. Pontosan egy hónap múlva van az első bajnoki mérkőzésünk. Biztosan mindent megteszünk, hogy jól kihasználjuk ezt az időt. Szeretnénk fejlődni, nagy terünk van a fejlődésre, és azon fogunk dolgozni, hogy tavasszal erősebben térjünk vissza. A játékosok egyéni terveket kaptak, pontosan tudták, mit kell csinálniuk. Profi játékosok, mindenki úgy tért vissza, ahogy kellett.” – mondta kezdésként Branislav Fodrek edző.
A keretben jelenleg nem történt változás, és Fodrek edző sem számít jelentősebb távozásokra vagy érkezésekre, bár elképzelések a megerősítésről természetesen vannak. „Változásokra nem számítok, de beszélünk róla a vezetéssel. Természetesen lesznek kisebb mozgások kifelé, vannak alternatívák, meglátjuk, mi sikerül, de nagy beavatkozások nem lesznek. Szeretnénk együtt tartani a keretet, és talán még meg is erősíteni. Az lenne a cél, hogy megerősítsük a védelmet, és versenyhelyzetet teremtsünk. Jó lenne minden posztra hozni egy játékost, de nem akarunk senkit csak a létszám miatt igazolni. Ha valaki jön, annak minőséget kell hoznia.”
Az első edzésen 26 játékos vett részt. Popović, Kapanadze, Gagua és Djukanović hosszabb szabadságot kapott, Nemanić betegség miatt hiányzott. A csapattal készült Jenčuš és Lábo.
Karácsony előtt bejelentették a csapatkapitány, Taras Kačaraba szerződéshosszabbítását, és végül egy erősítés érkezett is a csapathoz. Közben pletykák keringenek Christián Herc távozásáról, aki azonban megkezdte a felkészülést Dunaszerdahelyen.
„Taras fontos személyiség. Örülök, és üdvözöljük, hogy továbbra is velünk marad. Örülök Matej Trusának is, aki már százszázalékos állapotban csatlakozott az edzésekhez. Hosszabb idő után tavasszal komoly erősítés lesz. Ami Christián Hercet illeti, még mindig érvényes szerződése van, és velünk kezdte meg a felkészülést. Meglátjuk, hogyan alakul a helyzet.”
A DAC a kiváló őszi szereplés után akár a bajnoki címben is gondolkodhat, ráadásul továbbra is versenyben van a kupáért. „Nem mondtuk ezt hangosan, de többször említettük az ambícióinkat. Jó kiinduló pozíciónk van, szeretnénk harcolni a legmagasabb helyekért. Továbbra is versenyben vagyunk a kupában és a bajnoki címért. Bár nem akarunk a bajnoki címről nagy szavakat mondani, mindent meg akarunk tenni, hogy a lehető legmagasabban végezzünk.”
Dunaszerdahely a felkészülés első részét hazai környezetben tölti, január 19-én pedig a törökországi Laraba utazik tíz napra. A felkészülés során még a DAC Akadémián játszanak egy mérkőzést a magyar másodosztályú Karcagi SE ellen. Törökországban az OFK Beograd, az FK Sarajevo és az Austria Wien ellen lépnek pályára. A főpróbát január 31-én játsszák Aranyosmaróttal.
„A felkészülés úgy van beállítva, ahogy szerettük volna. Öt mérkőzésünk lesz, kiváló ellenfelekkel, akik alaposan próbára tesznek majd. De ez még csak felkészülés. Február hetedikén senkit nem fog érdekelni, hogyan edzettünk és kivel játszottunk. A mi feladatunk az, hogy százszázalékosan felkészültek legyünk.” – tette hozzá Fodrek.
Játékosok az első edzésen:
Kapusok: Filipe Bartels, Filipe, Kaltsas, Németh
Mezőnyjátékosok: Bationo, Mendez, Barro, Blažek, Kačaraba, Modesto, Blaško, Ansah, Gruber, Ramadan, Herc, Udvaros, Ouro, Jenčuš, Tuboly, Mateta, Lábo, Gueye, Corr, Sylla, Redzic, Trusa
Hiányzók:
Popović, Kapanadze, Gagua, Djukanović – meghosszabbított szabadság
Nemanič – betegésg
A DAC felkészülés menetrendje:
2026. január 7.: a 2026-os esztendő első edzése
2026. január 16., MOL Akadémia: DAC 1904 – Karcagi SE (magyar 2. liga)
2026. január 19-28.: összpontosítás a törökországi Larában
2026. január 21.: DAC 1904 – OFK Belgrád (szerb 1. liga)
2026. január 24.: DAC 1904 – FK Szarajevó (bosnyák 1. liga)
2026. január 27., 17:00 ó: DAC 1904 – FK Austria Wien (osztrák 1. liga)
2026. január 31., MOL Aréna: DAC 1904 – FC ViOn Aranyosmarót (szlovák 2. liga)
Fotó: DAC 1904