Beváltak a cserék, hármat rúgott a Nagymihálynak a DAC
Megszakadt a DAC két mérkőzés óta tartó nyeretlenségi sorozata, a sárga-kékek a...
Kapus poszton erősít a DAC csapata, amely az idény végéig leigazolta a szlovén Aljaž Ivačičot.
Komoly kapushiány merült fel a DAC csapatánál a tavaszi idény kezdetére. A sárga-kékek a rajtra első és második számú hálóőrüket is elvesztették. Aleksandar Popovic a törökországi edzőtábor során a szállodában szenvedett csukló sérülést, amiért operációra kényszerült.
A brazil Filipe a Slovan elleni idényrajt előtt szenvedett vállsérülést, ami miatt szintén hónapokra kidőlt. Ebből kifolyólag a csapat első három mérkőzésén a harmadik számú kapus, Jan Bartels állt a kapuban, akit a kispadról az akadémia játékosa, Németh Attila támogatott.
A klubvezetők reagáltak a kapus problémákra, így a 32 éves szlovén Aljaž Ivačič az idény végéig kötött szerződést a sárga-kékekkel, további opcióval.
„Nagyon boldog vagyok, amiért itt lehetek. Már alig várom a csapattársaimmal és az edzői stábbal való közös munkát. A céljaim mindig a lehető legmagasabbak, akárcsak a DAC-nak. A klub két trófeáért is harcban áll a mostani idényben, érzem, hogy hozzásegíthetem a klubot ezen ambíciók elérésében. Az öltözőbe és a pályára is győztes mentalitást akarok hozni. Azért vagyok itt, hogy sikeresek legyünk” – nyilatkozta a klub honlapján Ivačič, aki bővebb információval is rendelkezett a bajnokságról. „Több szlovén futballistát is ismerek, akik ebben a bajnokságban játszanak. Amint eljutott hozzám a Dunaszerdahely érdeklődésének a híre, azonnal kapcsolatba léptem Klemen Nemaničcsal. Csupa pozitívumot mondott a klubról: a háttérről, a stadionról és az edzéskörülményekről. Ezért nem haboztam elfogadni ezt a kihívást.” – zárta Ivančič.
A 32 éves játékos a szlovén NK Olimpija Ljubljana neveltje, a szlovén első ligában 82 mérkőzésen lépett pályára. 2019-ben az amerikai MLS-ben szereplő Portland csapatához igazolt, ahol öt évet töltött. 2024-ben a New England játékosa lett. Az MLS-ben 103 mérkőzésen szerepelt.
„Nagyon boldogok vagyunk, hogy a klubunkban üdvözölhetjük Aljažt. Popović és Filipe hosszantartó sérülései miatt fontos volt számunkra a kapusposzt megerősítése és az erős belső versengés fenntartása. Aljaž az európai kupákban és a színvonalas ligákban szerzett értékes tapasztalataival is gazdagítja a DAC-ot, amelyek reményeink szerint a segítségünkre lesznek a szezon döntő szakaszában. A pályán mutatott tudása mellett a professzionalizmusa és a jelleme szintén fontos része lesz az öltözőnek, ahol pozitív hatással lehet a fiatalabb játékosainkra. Sok sikert kívánunk neki sárga-kékben” – nyilatkozta a klub honlapján DAC ügyvezető igazgatója, Jan Van Daele.