Nem téma a bajnoki cím, Krstović tavasszal is a DAC játékosa marad

By
Updated: február 8, 2023

Nem beszélnek a bajnoki címről DAC-nál, a sárga-kékek folytatnák az őszi remek szereplést. Erről is informált a sajtótájékoztató keretében Jan Van Daele sportigazgató, Adrián Guľa vezetőedző és Kalmár Zsolt csapatkapitány.

A DAC már decemberben két játékost igazolt, a felkészülés során még három fiatal érkezett. A játékosmozgást Jan Van Daele sportigazgató részletezte. „A téli téli felkészülés előtt az volt a célunk, hogy a csapat egyben maradjon. A múltban a stabilitás volt a cél, ez sikerült és erősítések is érkeztek. Tudtuk, hogy problémánk van a bal oldalon, Davis többször volt sérült, ezért érkezett Alex Mednez Nagymihályról. Fiatal játékos, aki ismeri a ligát, a környezetet. Meg kellett erősíteni a támadórészt, ezért érkezett Niarchos Aranyosmarótról. Szintén fiatal játékos, akiben lehetőséget láttunk. Rajtuk kívül új arc még Riquelme Brazíliából és Matija Krivokapić. Krivokapićban mindenki egy új Krstovićot lát, de egy fiatal játékos, akivel még dolgozni kell, ezért a tavaszt egy másik csapatnál tölti a Fortuna ligában. Ami a távozásokat illeti, Lengyelországba távozott Ciganiks, Ukrajnában folytatja Beskorovainyi. Moumou pedig Somorján tölti a tavaszi idényt. Ami a felkészülést illeti, hosszú volt és már várjuk, hogy visszatérjünk a MOL Arénába.“

Egy nagyon fontos kérdés volt Nikola Krstović jövője, a játékosról az a pletyka terjengett, hogy tavasszal távozni fog. A sportigazgató viszont tiszta vizet öntött a pohárba. „Krstović iránt sok klub érdeklődött, de az én e-mail fiókomba nem érkezett hivatalos ajánlat. Sokat írtak és beszéltek róla, főleg azért, mert sok ügynök oldotta az átigazolást, de hivatalos ajánlat nem érkezett.“ – részletezte Krstović helyzetét a sportigazgató, aki biztosított a játékos maradásáról. „A játékossal többször is beszéltünk, nehéz hónap van mögötte személyes okok miatt is. Sok ember fordult meg körülötte, próbálták befolyásolni. Megmutatta viszont, hogy szívén viseli a klub sorsát. Ez alapján is kijelenthetem, hogy az idény végéig a csapatban marad.“

A DAC három pont lemaradással követi a Slovan csapatát, de a bajnoki címről nem beszélnek a klub háza táján. „A bajnoki címről nem beszélünk. Azt a teljesítményt kell folytatnunk, amit ősszel abbahagytunk. Még mindig úgy gondolom, hogy a Slovan a bajnoki cím fő várományosa. Nekünk tovább kell dolgoznunk és olyan eredményeket kell elérnünk, hogy az idény végén elmondhassuk, sikeres szezon volt.“ – zárta a célokat Jan Van Daele.

A DAC az ősz végén még edzésben maradt, majd a szünet után kezdte meg a téli felkészülést. „Hosszú volt a szünet, a felkészülést pedig két részre oszthatjuk. Az első részben decemberben még edzettünk, majd a második részben kezdődött a hagyományos téli felkészülés külföldi edzőtáborral Horvátországban. Kemény mérkőzéseket játszottunk, az ellenfeleink rámutattak, hogy miben kell javulnunk. Örülök, hogy a csapat egyben maradt. Volt minimális változás, az újak pedig a felkészülés elejétől velünk voltak. Remélem, ezt az egységet értékesítjük a bajnokság során.“ – értékelte a téli felkészülést Adrián Guľa vezetőedző.

A játékosok kemény heteken vannak túl, de a csapat már várja a tavaszi folytatást. „Kemény felkészülés van mögöttünk, főleg az első 2-3 hét volt igazán nehéz. Az edzőtáborban a taktikai részen volt a hangsúly. Jó felkészülést zártunk, sok mérkőzéssel. A csapat magja összeállt. Nagyon jó a közösség, szeretnénk folytatni azt a formát és eredményességet, ahol az ősszel abbahagytuk. Várjuk, hogy folytatódjon a szezon egy teltházas mérkőzéssel.“

A DAC csapata igazi rangadóval indítja a tavaszi idényt, ugyanis február 12-én vasárnap 17:30 órától az ősi rivális Slovan csapatával csapnak össze a MOL Arénában.

Változások a keretben:

Érkezők: Ioannis Niarchos (Aranyosmarót), Alejandro Mendez (Nagymihály), Csóka Bálint (Somorja), Riquelme Rodriguez (Corianthians), Matija Krvokapić (FK Podgorica)
Távozók: Andrejs Ciganiks (Widzew Lodž), Brahim Moumou (Somorja), Danylo Beskorovainyi (Kryvbas Kryvoj Roh), Matija Krivokapić (kölcsönjáték)

A DAC játékoskerete a tavaszi idényre:
Kapusok:
Ricardo Ferreira, Veszelinov, Trnovský, Petráš
Hátvédek: Muhamedbegović, Brunetti, Mendez, Kružliak, Blackman, Davis, Kachút, Risvanis, Pinto
Középpályások: Fazlagić, Balić, Dimun, Kalmár, Veselovský, Riquelme, Káčer, Nebyla
Támadók: Niarchos, Csóka, Ramadan, Krstović, Leginus, Szánthó, Gavrić

Tetők, homlokzatok, térkövek tisztítása – Čistenie striech, fasád, zámkovej dlažby – Verin Consulting s.r.o.

https://www.facebook.com/events/828403835283370