Megkezdte a téli felkészülést a DAC, új játékosok az első edzésen

By
Updated: január 5, 2023

Január 5-én a DAC csapata is megkezdte a téli felkészülést. Adrián Guľa védencei a hazai környezeten kívül egy horvátországi edzőtábort is abszolválnak. A csapatban két új játékoes található, a december végén leigazolt Niarchos és Mendez. 

A felkészülésre szolgáló körülmények már évek óta a legjobbak Dunaszerdahelyen, ezért a DAC az akadémián fogja abszolválni a program első felét. A felkészülési időszakot tíznapos horvátországi összpontosítással is színesítik, a csapat Umagban három felkészülési mérkőzést is játszik. „Először hazai környezetben készülünk. Az első három nap arról szól, hogy visszarázódjunk a profi munkába. Majd az edzések mellett két mérkőzést is abszolválunk a Soroksár és az MTK ellen. Ez után Horvátországba utazunk, ahol három mérkőzés vár ránk. Reagálnunk kellett a világbajnokság utáni helyzetre is, ugyanis a környező országokban elindulnak a bajnokságok. Ebből kifolyólag a tavaszi idény előtti főpróbát is Horvátországban abszolváljuk, a szlovén Koper ellen.“ – vázolta fel az edzőtábor részleteit Adrián Guľa vezetőedző.

A játékoskeret az első edzésre még nem volt teljes, ugyanis hárman további szabadnapokat kaptak. „Azok a játékosok, akik január 6-án ünneplik a karácsonyt, szabadot kaptak, de már vasárnap megérkeznek hozzánk. Abszolválják a belépő vizsgálatokat és hétfőn csatlakoznak a kerethez. Meglátjuk, hogy minden játékos pályára lép-e az első edzésen, vagy lehetnek még individuális edzések is.“ – részletezte a csapat helyzetét a tréner, aki a játékosmozgásról is szót ejtett. „Nagyon megörültem, hogy az év végén sikerült két játékost is igazolnunk. Niarchos csatár poszton ismeri a bajnokságot és megfelel az elvárásainknak. Alex Mendez pedig a balhátvéd posztra érkezett. Lehetőséget adunk a fiataljainknak az akadémiáról és Somorjáról. Velünk van Szolgai és Csóka, de itt lesz Fančovič és Csinger is. Krstović egyike azoknak, akik még a karácsonyt ünneplik, de úgy tudom, a továbbiakban is velünk fog dolgozni.“ – zárta Guľa. Mint ismert, a lett Andrejs Ciganiks a lengyel Widzew Lodz csapatához igazolt, Balogh Norbert pedig továbbra sem a keret tagja. Megfelelő érdeklődő esetében akár távozhat is.

Hiába a decemberi pihenő, a játkosok egyéni edzésterveket kaptak, így felkészülve érkeztek vissza az első találkozóra. Ez alól Kalmár Zsolt sem volt kivétel, aki Győrben kemény edzésekkel készült a folytatásra. „December másodikán végeztünk, a csapat kapott két hét szabadságot, majd egyéni terveket futásokra, erősítésekre. Ezt mind betartottam. Az egyéni edzőmmel egyeztettem, folyamatosan elvégeztem a kondi részt. Jó állapotban vagyok, vártuk, hogy visszajöjjünk, az egy hónap sok volt. Nem akartam nulláról kezdeni, de így is lesz öt hetünk, hogy formába lendüljünk. Úgy érzem, a felkészülést megcsináltam, jól érzem magam a bőrömben. A száraz futás és a kondíciós edzéseket nem lehet összehasonlítani a pályán lévő edzésekkel. Jó állapotban fogom kezdeni a felkészülést. Tíz napra Horvátországba is megyünk, ez egy fontos része a felkészülésnek, hogy a csapat új tagjai beépüljenek.” – vázolta fel Kalmár Zsolt.

Az első edzésen résztvevő játékosok:
Kapusok:
Ricardo, Trnovský, Petráš
Mezőnyjátékosok: Brunetti, Muhamedbegovic, Kružliak, Szolgai B., Blackman, Davis, Kachút, Risvanis, Pinto, Fazlagić, Dimun, Veselovský, Andzouana, Kalmár, Ramadan, Káčer, Szánthó, Nebyla, Moumou, Leginus, Niarchos, Mendez, Csóka, Csinger, Szolgai M., Fančovič

Hiányzók:
Veszelinov, Gavrić, Krstović – meghosszabbított szabadság
Balić – betegség
Ciganiks – a szerződés felbontása

A DAC téli felkészülés menetrendje:
2023. január 5.: az év első edzése
2023. január 14.: DAC 1904 – Soroksár SC (Magyarország, 2. liga)
2023. január 21.: DAC 1904 – MTK Budapest (Magyarország, 2. liga)
Január 25 – február 4.: horvátországi összpontosítás, három felkészülési mérkőzés
2023. január 28.: DAC 1904 – Ruch Lviv (ukrán, 1. liga)
2023. január 31.: DAC 1904 – NK Celje (Szlovénia, 1. liga)
2023. február 3.: DAC 1904 – FC Koper (Szlovénia, 1. liga)

Fotó: FC DAC

Tetők, homlokzatok, térkövek tisztítása – Čistenie striech, fasád, zámkovej dlažby – Verin Consulting s.r.o.

https://www.facebook.com/events/828403835283370