Hivatalos: Robert Klauss a DAC új vezetőedzője

By
Updated: 5 júna, 2026

Hivatalosan is bejelentette új vezetőedzőjét a DAC, a csapat irányítását a német Robert Klauss veszi át – közölte a klub honlapja.

Igaznak bizonyultak a pletykák, miszerint a német Robert Klauss lesz a DAC vezetőedzője. A 41 éves tréner kétéves szerződést kötött a sárga-kékekkel.

Robert Klauss a Lipcse ifjúságában kezdte edzői pályafutását, ahol végigjárta a szamárlétrát, majd 2018 nyarától két idényen át volt az RB Lipcse másodedzője. 2020 nyarától több mint két éven át volt a német másodosztályú Nürnberg vezetőedzője, ahol 82 mérkőzésen irányította a csapatot. 2023 novemberében vette át a bécsi Rapid irányítását, ahol 2025 áprilisáig dolgozott.

„A klubban dolgozó emberekkel folytatott beszélgetéseim során érezni lehetett a győzelem iránti vágyat. Éppen emiatt szerettem volna az itteni projekt részese lenni. Minőségi infrastruktúrát, professzionális hátteret és olyan embereket találtam itt, akik tiszta vízióval dolgoznak. Az első pillanatól éreztem az ambíciót és azt, hogy a szurkolók, a város és az egész régió éhezi a sikert. Pont ez az ambíció egyezik meg az én céljaimmal. A DAC további fejlődésének a részese akarok lenni és szeretném sikerekhez hozzásegíteni a klubot. Ennek eléréséhez szerintem nagyon erős alapokkal rendelkezünk. Látványos játékot akarunk nyújtani és minden szituációban megmutatni, hogy felkészültünk megküzdeni a győzelemért.” – nyilatkozta a szerződés aláírását követően a német vezetőedző.

„Alapos és igényes kiválasztási folyamatot hagytunk magunk mögött. Robert a futballfilozófiájának az egyértelműségével, az eredménycentrikus környezetben szerzett tapasztalatával, továbbá a csapatok és a játékosok egyéni fejlesztésének a képességével tűnt ki. Meggyőződésünk, hogy az ambíciói megegyeznek a DAC-éival. Szeretnénk folytatni a fejlődést, a legfelső pozíciókért akarunk küzdeni és megerősíteni a jelenlétünket az európai kupaporondon is. Robert a megfelelő személy arra, hogy az utunk következő szakaszába átvezessen minket” – nyilatkozta a a klub honlajpján á/DAC ügyvezető igazgatója, Jan Van Daele.

A DAC játékosai a nyári pihenő után június 12-én találkoznak először, hogy megkezdjék a felkészülést a új idényre.

Fotó: DAC 1904