Slovnaft Cup: Győzött a KFC Komárom, a Csallóközbe érkezik a Rózsahegy és a Nagymihály
Lejátszották a Slovnaft Cup 3. fordulójának elmaradt mérkőzéseit, győzött a Komárom és...
Győzelemmel kezdte a Niké Liga tavaszi idényét a DAC, a sárga-kékek Brunetti góljával múlták felül a Szakolca együttesét a 19. fordulóban. Ezzel nagyon fontos három pontot szerzett a DAC.
68 nap után tért vissza a Niké Liga, a 19. fordulóval folytatódott a szlovák élvonal. A DAC a 9. helyezett Szakolcát fogadta a MOL Arénában.
A DAC mezében bemutatkoztak az új igazolások, Dolček, Jürgens és Kacharaba is kezdőként lépett pályára. Az első negyedóra nem hozott sok izgalmat, viszont végig sok hibával játszott mindkét csapat. Az első komoly helyzet a 18. percben alakult ki, amikor is Dolček szögletről Andzouanához passzolt, 23 méterről leadott lövését Junas bravúrral védte. Három perc múlta ismét nagy bravúrt mutatott be a szakolcai kapus, ugyanis Ramadan veszélyes lövését blokkolta. A 23. percben a vendégek is veszélyeztettek, Gaži ugratta ki remek labdával Smékalt, aki balról eresztett meg egy lövést, de Popović védeni tudott. A 43. percben a mérkőzés egyik legnagyobb helyzete adódott a DAC előtt. Trusa szerzett meg egy labdát a szakolcai védők előtt, majd egyedül törhetett kapura, de lövését Junas nagy bravúrral védte.
Fordulás után rákapcsolt a DAC, többet birtokolták a labdát a sárga-kékek, de komoly helyzetet nem tudtak kialakítani. A 69. percben megszületett a mérkőzés első találata, Vitális szöglete után Brunetti fejjel küldte a labdát a hálóba – 1:0. A gól után küzdött az egyenlítésért a Szakolca, de sikertelenül. A DAC megőrizte egy gólos előnyét és győzelemmel kezdte a tavaszi idényt.
Niké Liga, 19. forduló:
FC DAC – MFK Szakolca 1:0 (0:0)
Gólszerző: Brunetti (69.)
Sárga lapok: Gruszkowski (72.), Goure (83.), Herc (90.) ill. Krčík (90.)
Játékvezető: Kráľovič – Pozor, Štofik – 4.836 néző
FC DAC: Popović -Gruszkowski, Kacharaba, Brunetti, Andzouana (83. Oddei) – Vitális, Dimun, Jürgens (78. Herc) – Dolček (46. Mendez), Trusa, Ramadan (68. Goure)
Szakolca: Junas – Krčík, Hradecký, Podhorin, Černek – Morong, M. Nagy, Hollý (74. Mášik), Gaži (82. Matejov) – Haša (74. Vlasko), Smékal (62. Sobczyk)