Saldanha távozik a Ferencváros csapatától
Távozik a bajnok Ferencváros labdarúgócsapatától Matheus Saldanha. A klub pénteki tájékoztatása szerint...
Az UEFA vizsgálat alá helyezte a DAC és az ETO FC Győr szereplését a Konferencia-ligában, viszont mindkét klub közleményben jelezte indulását.
Szerdán sorsolták a Konferencia-liga 2. selejtezőkörének párosításait, amely során ellenfelet kapott a DAC és az ETO FC Győr. Az UEFA viszont felhívta a figyelmet, hogy vizsgálják a két klub indulását, mivel mindkét egyesület tulajdonosa Világi Oszkár.
A két klub a sorsolás előtt közleményt adott ki, mely szerint folyamatban van egy jogi eljárás az UEFA többklubos tulajdonlásra vonatkozó szabályai alapján. A DAC együttműködik a teljes folyamat során, ennek ellenére szerepelt a mai sorsoláson. Az ETO közleménye alapján nincs veszélyben a csapat Konferencia-liga szereplése.
Hasonló eseteket többször is láttunk a nagyvilágban. Elég csak a Red Bull vagy a City Group szerepvállalására gondolni. A Red Bull esetében a Lipcse és a Salzburg is elindulhatott például a Bajnokok Ligájában.
Korábban a Nemzeti Sporton megjelent interjúban Jan Van Daele, a DAC ügyvezető igazgatója is kifejtette, hogy az ETO egy teljesen különálló szubjektumként működik, saját vezetői struktúrával.
Amennyiben kizárásra kerülne a sor, abban az esetben a DAC maradna a kupaszereplés nélkül, mivel Szlovákiának alacsonyabb az UEFA együtthatója Magyarországgal szemben.
Ha olyan nagyhatalmak, mint a Red Bull vagy a City Group is talált megoldást, akkor Dunaszerdahelyen is biztosan tudják a választ a szereplésre.