A hosszabbításban bukta el a győzelmet a DAC
Döntetlennel kezdte az új idényt a DAC, a sárga-kékek a Niké Liga...
Döntetlennel kezdte az új idényt a DAC, a sárga-kékek a Niké Liga 1. fordulójában Rózsahegyen értek el 1:1-es eredményt.
Kevés helyzetet hozott az első félidő, kiegyenlített játék zajlott a pályán. Az első 20 percben Selecký majd Gruber is próbálkozott, sikertelenül. A 36. percben Kapanadze jobboldali beadását Trusa fejelte Krajčírik kezébe.
A második félidő elején nagy helyzet adódott a Rózsahegy előtt, Hranoš jobboldali lövését Kacharaba mentette. A 70. percben kabić jobboldali beadását közelről Ramadan küldte fölé. Két perccel később vezetést szerzett a DAC. Nemanić hosszú labdát küldött a hátvédek közé, a labdára Ramdan csapott le, egyedül törhetett kapura, a kifutó Krajčírik mellett elfutva az üres kapuba talált – 1:0. A hajrában mindkét fél előtt adódtak lehetőségek, de komoly veszély nem alakult ki. A 94. percben egy beadás során Trontelj a mezénél húzva lerántotta a tizenhatosban Boďát, a játékvezető hosszas elemzés után büntetőt ítélt, amit maga a sértett Boďa értékesített – 1:1.
A DAC végül döntetlennel zárta az első mérkőzését az új idényben. Legközelebb már csütörtökön a Konferencia-liga selejtezőjének visszavágójánlép pályára a Velež Mostar ellen.
Niké Liga, 1. forduló:
MFK Rózsahegy – FC DAC 1:1 (0:0
Gólszerzők: Boďa (98.-11m) ill. Ramadan (72.)
Sárga lapok: Hranoš, Hladík, Köstl edző, Selecký, Luterán – Juklerod, Klauss edző, Trontelj, Sylla
Játékvezető: Choreň – Štofik, Bednár – 1.414 néző
Rózsahegy: Krajčírik – Kostka, Köstl, Mojžiš, Selecký – Jevoš (66. Tučný), Luterán, Souček (88. Marušin), Hranoš (83. Chobot) – Hladík (83. Boďa), Koubek (66. Kelemen). Edző: Jaroslav Köstl
DAC 1904: Filipe – Kapanadze (60. Trontelj), Kacharaba (K), Nemanič, Juklerod – Gruber (40. Kabić), Diongue, Bationo (75. Blažek), Sylla – Corr (60. Gagua), Trusa (60. Ramadan). Edző: Robert Klauss
Fotó: DAC 1904