Fontos a jó rajt a magyar válogatott számára
A magyar labdarúgó-válogatott számára rendkívül fontos lenne a jó rajt a Nemzetek...
A magyar válogatott Vitális Milán a Varga Barnabást is foglalkoztató AEK Athén labdarúgócsapatában folytatja pályafutását. A görög bajnoki címvédő klub csütörtöki közlése szerint a magyar bajnoki aranyérmes Győrtől megszerzett középpályás 2030...
Csütörtökön a Konferencia-liga harmadik selejtezőkörében komoly feladat vár a DAC csapatára, amely a holland FC Twente Enschede vendége lesz. Ennek apropóján közelebbről is bemutatjuk a holland együttest. Az FC Twente Hollandia...
Kisorsolták az UEFA Konferencia-liga rájátszásának párosításait, lehetséges ellenfelet kapott a DAC. A sárga-kékek a Konferencia-liga 3. selejtezőkörében a holland Twente csapatával mérkőznek, az első találkozóra Hollandiában kerül sor. Az UEFA viszont...
Nem történt meglepetés a DAC első hazai bajnoki mérkőzését, ugyanis a sárga-kékek 2:0 arányban múlták felül az újonc Besztercebányát. Hazai pályán is megkezdte az új idényt DAC, amely a Niké Liga...
Javában zajlanak a Slovnat Cup küzdelmei, a hétvégén már az első forduló mérkőzései kerültek megrendezésre. Több felvidéki csapat is pályára lépett. A bősiek Oroszváron tizenegyesekkel jutottak tovább, Egyházkarcsa szintén tizenegyesekkel verte...
A kupaporondon szereplő két csapat, a Slovan és a DAC 1904 is élt azzal a lehetőséggel, hogy elhalassza egyik első bajnoki mérkőzését, ebből kifolyólag változik a Niké Liga 3. fordulójának menetrendje....
Kettős győzelemmel jutott a Konferencia-liga 3. selejtezőkörébe a DAC, a sárga-kékek a holland Twente Enschede csapatával mérkőznek. A DAC a hazai 1:0 után idegenben 3:0 arányban győzött a bosnyák Velež Mostar...
Magabiztos győzelmet aratott a DAC a Velez Mostar ellen a Konferencia-liga második selejtezőkörének visszavágó mérkőzésén, ezzel a sárga-kékek bejutottak a harmadik fordulóba. Az első mérkőzéshez képest aktívabban kezdett a hazai csapat,...
Ghánai támadóval erősít a DAC, a sárga-kékek csapatában folytatja Prince Owusu – közölte a klub honlapja. A 20 éves játékos a ghánai Nayan Soccer Academy neveltje, ahol 17 éves korától a...
Döntetlennel kezdte az új idényt a DAC, a sárga-kékek a Niké Liga 1. fordulójában Rózsahegyen értek el 1:1-es eredményt. Kevés helyzetet hozott az első félidő, kiegyenlített játék zajlott a pályán. Az...