Pérez nyerte a Forma-1-es Azeri Nagydíjat

By
Updated: apríl 30, 2023

A szombati sprintfutamon is diadalmaskodó Sergio Pérez, a Red Bull mexikói versenyzője nyerte meg a vasárnapi Forma-1-es Azeri Nagydíjat, ezzel hat pontra csökkentette a hátrányát az összetettben élen álló, kétszeres világbajnok és címvédő csapattársával, Max Verstappennel szemben.

A 33 éves Péreznek ez az idei második és pályafutása hatodik futamgyőzelme. A Red Bull az idény negyedik futamán harmadszor aratott kettős sikert, Pérez mögött ugyanis Verstappen lett a második, míg az első rajtkockából startoló Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője a harmadik.
A rajtnál nem történt jelentős változás az élmezőnyben, Leclerc megtartotta az első helyet, mögé sorrendben Verstappen és Pérez sorolt be. A holland vb-címvédő közel maradt az élen álló ferraris riválishoz és a negyedik kör elején a hosszú célegyenesben könnyedén megelőzte. Néhány körrel később Pérez is simán elment Leclerc mellett, majd a 10. kör végén Verstappent a boxba hívta a csapat kerékcserére. Ekkor egy pályán megállt versenyautó miatt bejött a mezőny elé a biztonsági autó, melyre reagálva majdnem a teljes mezőny a boxba hajtott és friss abroncsokat kapott.
Az újraindításnál így már Pérez állt az élen, Verstappen pedig egy pozíciót veszített a korábbi kerékcsere miatt, a második helyről ugyanis Leclerc folytathatta a küzdelmet. A Safety Car a 13. körben engedte útjára a mezőnyt, Verstappen pedig nem tétlenkedett, két kanyarral később már támadta és meg is előzte Leclerc-t.
A folytatásban Pérez magabiztosan őrizte az első helyet, és bár Verstappen próbálta üldözni, valójában a mexikói versenyző sikere egy pillanatra sem forgott veszélyben. A harmadik helyért kibontakozni látszott némi küzdelem Leclerc és a végül negyedikként záró Fernando Alonso (Aston Martin) között, de a spanyol a leintésig nem tudott támadási közelségbe kerülni a monacóihoz.
A világbajnokság jövő hétvégén folytatódik a Miami Nagydíjjal.

Végeredmény, Azeri Nagydíj, Baku (51 kör, 306,049 km, a pontszerzők):
1. Sergio Pérez (mexikói, Red Bull) 1:32:42.436 óra
2. Max Verstappen (holland, Red Bull) 2.137 másodperc hátrány
3. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 21.217 mp h.
4. Fernando Alonso (spanyol, Aston Martin) 22.024 mp h.
5. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Ferrari) 45.491 mp h.
6. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 46.145 mp h.
7. Lance Stroll (kanadai, Aston Martin) 51.617 mp h.
8. George Russell (brit, Mercedes) 1:14.240 perc h.
9. Lando Norris (brit, McLaren) 1:20.376 p h.
10. Cunoda Juki (japán, Alpha Tauri) 1:23.862 p h.
leggyorsabb kör: 1:43.370 perc, Russell (51. kör)
pole pozíció: Leclerc

A vb-pontversenyek állása 4 futam után (még 19 van hátra):
versenyzők:
1. Verstappen 93 pont
2. Pérez 87
3. Alonso 60
4. Hamilton 48
5. Sainz 34
6. Leclerc 28
7. Russell 28
8. Stroll 27
9. Norris 12
10. Nico Hülkenberg (német, Haas) 6
11. Oscar Piastri (ausztrál, McLaren) 4
12. Valtteri Bottas (finn, Alfa Romeo) 4
13. Esteban Ocon (francia, Alpine) 4
14. Pierre Gasly (francia, Alpine) 4
15. Csou Kuan-jü (kínai, Alfa Romeo) 2
16. Cunoda 2
17. Alexander Albon (thaiföldi, Williams) 1
18. Kevin Magnussen (dán, Haas) 1
csapatok:
1. Red Bull 180 pont
2. Aston Martin 87
3. Mercedes 76
4. Ferrari 62
5. McLaren 14
6. Alpine 8
7. Haas 7
8. Alfa Romeo 6
9. Alpha Tauri 2
10. Williams 1

Fotó: Red Bull Twitter

Tetők, homlokzatok, térkövek tisztítása – Čistenie striech, fasád, zámkovej dlažby – Verin Consulting s.r.o.

https://www.facebook.com/events/828403835283370