Slovnaft Cup: Győzött a KFC Komárom, a Csallóközbe érkezik a Rózsahegy és a Nagymihály
Lejátszották a Slovnaft Cup 3. fordulójának elmaradt mérkőzéseit, győzött a Komárom és...
Lando Norris, a McLaren brit versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Szingapúri Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamot ő kezdheti majd meg az élről.
Az összetettben második helyezett 24 éves pilótának ez az idei ötödik, pályafutása hatodik pole pozíciója. Mellőle a címvédő, háromszoros világbajnok és a pontversenyben éllovas holland Max Verstappen (Red Bull) indulhat, míg a harmadik legjobb a Mercedes brit pilótája, a hétszeres vb-győztes Lewis Hamilton volt.
Az időmérő harmadik szakaszát Carlos Sainz balesete miatt félbe kellett szakítani. A Ferrari spanyolja a második perc végén lehúzódott, hogy elengedje a gyors körén lévő Oscar Piastrit, a gumijai sok koszt szedtek össze, a célegyenesre fordulva a kigyorsításnál pedig megcsúszott, majd megpördült az autó, amely a hátuljával csapódott a falnak. A Ferrarit emelővel távolították el a pályáról.
A 62 körös Szingapúri Nagydíj – magyar idő szerint – vasárnap 14 órakor rajtol.
A teljes rajtsorrend:
1. sor:
Lando Norris (brit, McLaren)
Max Verstappen (holland, Red Bull)
2. sor:
Lewis Hamilton (brit, Mercedes)
George Russell (brit, Mercedes)
3. sor:
Oscar Piastri (ausztrál, McLaren)
Nico Hülkenberg (német, Haas)
4. sor:
Fernando Alonso (spanyol, Aston Martin)
Cunoda Juki (japán, RB)
5. sor:
Charles Leclerc (monacói, Ferrari)
Carlos Sainz Jr. (spanyol, Ferrari)
6. sor:
Alexander Albon (thaiföldi, Williams)
Franco Colapinto (argentin, Williams)
7. sor:
Sergio Pérez (mexikói, Red Bull)
Kevin Magnussen (dán, Haas)
8. sor:
Esteban Ocon (francia, Alpine)
Daniel Ricciardo (ausztrál, RB)
9. sor:
Lance Stroll (kanadai, Aston Martin)
Pierre Gasly (francia, Alpine)
10. sor:
Valtteri Bottas (finn, Sauber)
Csou Kuan-jü (kínai, Sauber)
Fotó: F1.com