Norris győzött, újabb kettős McLaren siker az Osztrák Nagydíjon

By
Updated: jún 30, 2025

Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Osztrák Nagydíjat vasárnap Spielbergben, így összetettben csökkentette hátrányát csapattársával, az ezúttal másodikként célba érő ausztrál Oscar Piastrival szemben.

A 25 éves Norrisnak ez az idei harmadik és pályafutása hetedik futamgyőzelme. A két McLaren mögött a Ferrarival versenyző monacói Charles Leclerc lett a harmadik.

A verseny startja nem volt zökkenőmentes, ugyanis Carlos Sainz Williamsének hátsó fékjei beragadtak, majd kigyulladtak, emiatt a rajtrácson maradt és meg kellett ismételni az egész procedúrát a felvezető körrel együtt. Ezt többen gumicserére használták fel, a spanyol pilóta versenye pedig még a start előtt véget ért. A rajtnál az élről induló Norris maga mögött tartotta Leclerc-t, amit Piastri használt ki, és a külső íven körbeautózta a Ferrarit, feljőve a második helyre. A hármas kanyarban a Mercedesszel versenyző olasz Andrea Kimi Antonelli hibázott, elvétette a féltávot, belement a címvédő Max Verstappen Red Bulljába, a balesetnek köszönhetően mindketten kiestek, a biztonsági autó pedig bejött a pályára.

Még szintén az első körben történt, hogy a hétszeres világbajnok brit Lewis Hamilton (Ferrari) megelőzte korábbi csapattársát, egyben honfitársát, George Russellt és feljött a negyedik helyre Leclerc mögé. A negyedik körben indult újra a száguldás, Piastri keményen támadta Norrist, aki két hete úgy esett ki Kanadában, hogy csapattársát próbálta megelőzni. Mögöttük Leclerc, Hamilton, Russell, Pierre Gasly, Alexander Albon, Gabriel Bortoleto, Liam Lawson és Fernando Alonso autózott a pontszerző helyeken. A 11. körben Piastri átmenetileg Norris elé került, de a brit szinte azonnal visszavette a vezető pozíciót. A 17. körben Albon műszaki hiba miatt kiesett.

Norris a 20., Piastri viszont csak öt körrel később ment ki a boxba kerékcserére, de a sorrend nem változott köztük, sőt, az ausztrál versenyző hátránya nőtt. A két McLaren után a két Ferrari következett, majd az eggyel kevesebb kiállással dolgozó Alonso következett, akit Russell, Bortoleto, Nico Hülkenberg, Esteban Ocon és Gasly követett. Erre a szakaszra állandósult a különbség a versenyzők között, így kevés akciót és előzést láthatott a spielbergi közönség.

Az eseménytelen körözést az 53. és az 54. körben Norris, majd Piastri kiállása törte meg, de mivel a McLaren szerelői mindkettőjüknél jól dolgoztak, így nem változott a sorrend az élen. Piastri amiatt dühös lehetett, hogy az olasz Franco Colapinto (Apine) nem vette észre az őt lekörözni igyekvő ausztrált, akit így leterelt a pályáról, s aki így több mint egy másodpercet veszített csapattársával szemben.

A hajrában Piastri egy ideig ennek ellenére is folyamatosan csökkentette hátrányát, de támadási pozícióba nem tudott kerülni, így Norris 15 pontra csökkentette a hátrányát a vb-pontversenyben.
A világbajnoki idény jövő hét végén folytatódik Silverstone-ban a Brit Nagydíjjal.

Végeredmény, Osztrák Nagydíj, Spielberg (71 kör, 307,018 km, a pontszerzők):
1. Lando Norris (bit, McLaren) 1:23.47.693 óra
2. Oscar Piastri (ausztrál, McLaren) 2.695 másodperc hátrány
3. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 19.820 mp h.
4. Lewis Hamilton (brit, Ferrari) 29.020 mp h.
5. George Russell (brit, Mercedes) 1:02.396 perc h.
6. Liam Lawson (új-zélandi, RB) 1:07.754 p h.
7. Fernando Alonso (spanyol, Aston Martin) 1 kör h.
8. Gabriel Bortoleto (brazil, Sauber) 1 kör h.
9. Nico Hülkenberg (német, Sauber) 1 kör h.
10. Esteban Ocon (francia, Haas) 1 kör h.
pole pozíció: Norris

A vb-pontversenyek állása 11 futam után (még 13 van hátra):
versenyzők:
1. Piastri 216 pont
2. Norris 201
3. Max Verstappen 155
4. Russell 146
5. Leclerc 119
6. Hamilton 91
7. Andrea Kimi Antonelli 63
8. Alexander Albon 42
9. Ocon 23
10. Hülkenberg 22
11. Isack Hadjar 21
12. Lance Stroll 14
13. Alonso 14
14. Carlos Sainz Jr. 13
15. Lawson 12
16. Pierre Gasly 11
17. Cunoda Juki 10
18. Oliver Bearman 6
19. Bortoleto 4

csapatok:
1. McLaren 417 pont
2. Ferrari 210
3. Mercedes 209
4. Red Bull 162
5. Williams 55
6. RB 36
7. Haas 29
8. Aston Martin 28
9. Sauber 26
10. Alpine 11

Fotó: Mclaren X/Twitter