Rossi: A csapat visszatért a gyökereihez, újra a régi a csapatszellem!
Kétgólos győzelmet aratott Bosznia-Hercegovinában a magyar válogatott, amely már 5 pontot szerzett...
Az Olaszországot sújtó esőzések és az imolai versenypálya közelében lévő Santerno folyó áradása miatt törölték a hétvégére tervezett Forma-1-es Emilia Romagna Nagydíj teljes programját.
Az F1 szerdai közleménye szerint a döntés az illetékes hatóságokkal, illetve miniszterekkel, az Emilia Romagna régió elnökével, a polgármesterrel, az olasz autóklub elnökével, valamint a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elnökével lebonyolított egyeztetéseket követően született meg.
Az indoklás szerint a jelenlegi körülmények között lehetetlen lenne biztonságosan megrendezni a versenyhétvégét, ezen túl pedig a szervezők nem akarnak további nyomást helyezni a helyi hatóságokra és a rendvédelmi szervekre.
Előbbiek már kedden felszólították az F1 helyszínen tartózkodó dolgozóit, hogy elővigyázatosságból hagyják el a pályát.
„Tragikus látni, ami Imolában és a régióban történik, ahol felnőttem. Imádkozom az áldozatokért, valamint az érintett családokért és közösségekért, egyúttal szeretném kifejezni a hálámat és csodálatomat a fáradhatatlanul dolgozó mentőegységeknek, akik valódi hősök és egész Olaszország büszke lehet rájuk“ – nyilatkozta a közleményben Stefano Domenicali, a Forma-1 elnök-vezérigazgatója.
Mohammed ben-Szulajm, az FIA elnöke szintén „szörnyűnek“ nevezte a kialakult helyzetet, és kijelentette, az érintettek biztonsága és a helyreállítási folyamat az elsődleges fontosságú ebben a „nehéz időszakban“.
A Forma-1-es vb így a jövő hétvégén sorra kerülő Monacói Nagydíjjal folytatódik.
Fotó: Fox Sports