Szoboszlai Dominik: Még mindig nehéz elfogadnom a történteket
Szoboszlai Dominik viaszszobrának keddi leleplezésekor arról is beszélt a Madame Tussauds Budapestben,...
A férfi A-válogatott Örményország és Portugália elleni keretébe visszatér Balogh Botond, újonc játékosnak ezúttal nem küldött meghívót Marco Rossi – írja az mlsz.hu
Marco Rossi ezúttal 27 fős keretet hirdetett ki az októberi vb-selejtező mérkőzésekre, tekintettel arra, hogy az első összecsapáson eltiltás miatt Sallai Rolandra és Varga Barnabásra sem számíthat a szakmai stáb.
„Nincs igazán változás a keretben, pláne, hogy az elmúlt három hétben nem hívta fel magára új játékos a figyelmem. Szalai Gábor helyét vette át Balogh Botond, aki a klubváltása után újra rendszeresen játszik csapatában. A másik kimaradó Dárdai Bence, aki az előző összetartás óta egy percet sem játszott a klubjában. A csapat teljesítményével elégedett voltam szeptemberben, így nem is nagyon lenne indokolt változtatnom. Elöl van két hiányzónk, nekem pedig az a feladatom, hogy megtalálja a megoldást erre a helyzetre, és megszerezzük a három pontot Örményország ellen.“ – nyilatkozta az MLSZ honlapján Marco Rossi.
A válogatott október 11-én a Puskás Arénában fogadja Örményországot, majd három nappal később Lisszabonban lép pályára Portugália ellen.
„Az örmények papíron gyengébbek, mint mi, ennek ellenére nem becsüljük őket alá, hiszen az írek ellen megmutatták, mennyire veszélyesek, van három-négy kifejezetten jó játékosuk. A célunk természetesen a győzelem megszerzése ellenük. Portugáliában visszatér már Varga és Sallai is, szeretnénk hasonló meccset játszani ellenük, mint ebben a hónapban a Puskás Arénában annyi különbséggel, hogy kedvezőbb legyen az eredmény. Természetesen tudjuk, mit jelent, hogy Portugália lesz az ellenfelünk, tisztában vagyunk a ellenfelünk erősségével.“ – zárta Marco Rossi.
A válogatott keretének tagjai október 6-án, hétfőn kezdik meg a felkészülést Telkiben.
A magyar labdarúgó-válogatott kerete:
kapusok: Dibusz Dénes (Ferencvárosi TC), Szappanos Péter (Puskás Akadémia FC), Tóth Balázs (Blackburn Rovers)
védők: Balogh Botond (Kocaelispor), Dárdai Márton (Hertha BSC), Kerkez Milos (Liverpool FC), Mocsi Attila (Rizespor), Nego Loic (Le Havre AC), Willi Orbán (RB Leipzig), Osváth Attila (Paksi FC), Szalai Attila (Kasimpasa)
középpályások: Bolla Bendegúz (Rapid Wien), Csongvai Áron (AIK Stockholm), Nagy Zsolt (Puskás Akadémia FC), Ötvös Bence (Ferencvárosi TC), Schäfer András (Union Berlin), Styles Callum (West Bromwich Albion), Szoboszlai Dominik (FC Liverpool), Tóth Alex (Ferencvárosi TC), Vitális Milán (ETO FC Győr)
támadók: Gruber Zsombor (Ferencvárosi TC), Lukács Dániel (Puskás Akadémia FC), Molnár Rajmund (Pogon Szczecin), Sallai Roland (Galatasaray), Tóth Barna (Paksi FC), Varga Barnabás (Ferencvárosi TC)
Fotó: mlsz.hu