Gúta csapatát is legyőzte az SK DAC Dunaszerdahely
Második győzelmét aratta az SK DAC Dunaszerdahely férfi kézilabda csapat, amely Gúta...
Távozik az ETO FC Győr sportigazgatója, Köteles László szerződése lejártával távozik a zöld-fehér alakulattól – közölte a klub honlapja.
„Az egykori kiváló hálóőr, Köteles László 2023. március 1-én állt munkába, és lett az ETO sportigazgatója. Akkor a szezon hátralévő részében az volt a feladata, hogy felmérje, kik azok a játékosok, akik a komoly célokért küzdő ETO erősségei lehetnek a következő szezonban, emellett már kereste azokat a futballistákat, akik komoly erősítést jelenthetnek a jövőben, és akikkel csapatunk kivívhatja a feljutást. Tavaly nyáron jelentős erősítés történt a keretünkben, amiben Kötelesnek rengeteg munkája volt. Ez a munka a szezon végén kifizetődött, ugyanis az ETO kilenc év után visszajutott az élvonalba és a következő szezont a legjobbak között kezdheti meg.“ – áll az ETO közleményében.
A sportigazgató szerződése június 30-val lejár, amit nem hosszabbítanak meg.
Az ETO kilenc év után harcolta ki a feljutást az élvonalba, a csapat Borbély Balázs vezetőedzővel készül az új idényre.
Fotó: ETO FC Győr