Slovnaft Cup: Győzött a KFC Komárom, a Csallóközbe érkezik a Rózsahegy és a Nagymihály
Lejátszották a Slovnaft Cup 3. fordulójának elmaradt mérkőzéseit, győzött a Komárom és...
Orosz Pál, az FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója szerint a csapat számára a cél a továbbjutás az Európa-ligában, de ez bravúr lenne – írja az MTI. A Ferencváros szerdán, az Anderlecht vendégeként kezdi a főtáblás szereplést.
A sportvezető az m4sport.hu-nak adott interjúban elmondta, a papírforma alapján nem az FTC az esélyes. „De mi sosem ezt nézzük, hiszen ez alapján a Monaco vagy a Trabzonspor ellen sem minket tekintettek a jobb csapatnak. Nehéz sorozat lesz, és közben ott van a magyar bajnokság is, ráadásul ez a nemzetközi szereplés most januárig tart. Ezért jó, hogy bő a keretünk“ – hangsúlyozta Orosz.
Az Európa-ligában az ellenfelek közül a Malmőt leszámítva mindegyik csapat játékoskeretét értékesebbnek tekintik a Ferencvárosénál a szakértők. „A nagy számok törvénye alapján a pénz is számít, hiszen ha olyan kvalitású játékosról beszélünk, aki a sokszorosát keresi a mieinknek, akkor az jelent valamit. A pénz meghatározza egy csapat erejét“ – jelezte.
Az FTC az előző szezonban a Konferencia-ligában szerepelt, ehhez képest a második számú kupasorozat előrelépés. „A helyünkön vagyunk. Minden szezont úgy kezdünk, hogy meg akarjuk nyerni a magyar bajnokságot, a kupát és persze a Bajnokok Ligájában a főtáblára akarunk jutni. A realitás esetünkben az Európa-liga, és a Konferencia-liga sem egy rossz sorozat, hiszen ott van a mezőnyben például a Fiorentina vagy az Olimpiakosz“- közölte.
Orosz Pál korábban úgy nyilatkozott, hogy közép-európai élcsapatnak tartja a Ferencvárost, de a térségből a horvát Dinamo Zagreb, a cseh Sparta Praha és a szlovák Slovan Bratislava is a BL főtábláján szerepel. „Ez egy ilyen szezon. Szerencsénk sem volt, el is szúrtuk, de ez a realitás. Láthattuk az eredményeket, a Zagreb kapott egy kilencest, a Slovan egy ötöst. Ennyit sosem jó kapni, még akkor sem, ha a BL egy elit sorozat. A Ferencváros még nem tartozik a klasszikus BL-csapatok közé. Oda lehet jutni, idén is sikerülhetett volna. A célunk most az El-ben az, hogy jussunk tovább. Ennél konkrétabb terv nincs, ez is bravúr lenne“ – nyilatkozott.
Orosz egyetértett azzal a felvetéssel, hogy a fővárosi klubnak szüksége lenne egy olyan edzőre, aki állandóságot biztosít: „Mi is azon vagyunk, hogy minél tovább legyen egy szakember a kispadon és adjon stabilitást, hiszen egy új tréner új rendszert hoz. A nyári csere nem volt tervezett“ – jelezte a vezérigazgató. Hozzátette, a pénz mozdította el Dejan Stankovicot, az utolsó pillanatig nem tudták, hova megy a szerb szakvezető, aki a Szpartak Moszkva irányítását vette át.
A keret kialakításával kapcsolatban Orosz Pál elmondta, akadnak olyan helyzetek, amikor el kell engedni egy jó futballistát. „Tudomásul kell venni, hogy nem az a klub vagyunk, amely csillagászati fizetéseket tud adni. Amikor idejön egy játékos, akkor van egy karrierterve. Nekünk az a célunk, hogy jó csapatunk legyen, de ez egy üzlet is. Ha érkezik egy olyan ajánlat, amely a futballistának és a klubnak is előrelépést jelent, akkor lépni kell.“
A cégvezető reagált arra a kritikára is, amely szerint kevés a magyar az FTC keretében. „A magyar klublabdarúgást megfelelően kell képviselnünk a nemzetközi sorozatokban. Ha magyarokkal meg tudjuk csinálni, akkor boldogok vagyunk, de ha külföldiekkel, akkor velük kell. Szeretnénk, ha még több magyar lenne a keretben, de ez nem mehet az eredmények rovására. Elfogadom és én is azt mondom, hogy lehetne több a magyar, de sikeresek vagyunk és ameddig azok vagyunk, addig jól csináljuk“ – jelentette ki.
A bajnoki szerepléssel és a csapat játékával kapcsolatban úgy fogalmazott, „eredményesen játszunk, de nem szépen.“
„Emlékezzünk arra, hogy amikor érkezett Szerhij Rebrov, akkor az első meccseken füttykoncert volt, aztán elfogadták a szurkolók. Nyilván van egy türelmetlenség, de azt nem tudom elfogadni, amikor 2-1-re nyerünk hazai pályán és fütyül a közönség. Ha azt várjuk a csapattól, ami az egyik jelmondatunk, hogy küzdeni mindig, feladni soha, akkor mi se adjuk fel a lelátón. Hajtsuk a csapatot végig és majd a végén megbeszéljük, hogy mi történt“ – fogalmazott. Orosz Pál az ősi rivális Újpest átalakulásával kapcsolatban is elmondta a véleményét: „Minél erősebbek, annál jobb megverni őket!“
Az RSC Anderlecht-Ferencváros mérkőzés szerdán 21 órakor kezdődik, a találkozót az M4 Sport, az m4sport.hu, valamint a Nemzeti Sportrádió és a Kossuth Rádió is élőben, ingyen, regisztráció nélkül közvetíti.
Fotó: M4Sport.hu