Fodrek: A döntetlen igazságos, a csapat nem adta fel
1:1-es döntetlennel zárt a DAC a Nagyszombat otthonában, a sárga-kékek Barišič góljával...
Hivatalosan is bejelentette a Zalaegerszeg csapata, hogy a felvidéki Mocsi Attila a török Rizespor együttesében folytatja pályafutását.
A 23 éves hátvéd négyéves szerződést kötött új klubjával.
A lakszakállasi származású játékos a Győri ETO FC-ben nevelkedett, majd 2017-ben Fehérvárra igazolt, ahol már 18 évesen bemutatkozhatott az NB I-ben, majd a Haladás csapatának meghatározó tagja volt, majd 2022 januárjában igazolt a Zalaegerszeg csapatához. A ZTE mezében 51 mérkőzésen szerepelt az NBI-ben és egy gólt ért el, 2023-ban pedig kupagyőzelmet ünnepelhetett csapatával. Végigjárta a magyar válogatott korosztályos csapatait, és már több alkalommal is volt a felnőtt válogatott keretének tagja. A játékos értékét a Transfermarkt portálja 750 ezer euróra taksálja.
A Rizespor jelenleg a török élvonal újonca, két forduló alatt egy pontot szerzett.
Fotó: Rizespor