Stanislav Lobotka az Év labdarúgója
A Nápoly középpályása, Stanislav Lobotka lett az Év labdarúgója Szlovákiában. A 30...
Vágsellyei születésű támadóval erősít az MTK, a kék-fehérek mezében folytatja Nikolas Špalek – közölte a klub honlapja.
A 25 éves támadó Nyitrán kezdte pályafutását, majd egyéves nagyszombati kitérő után Zsolnára igazolt. 2018-ban 1,5 millió euróért vásárolta meg az olasz Brescia, melynek mezében a Serie B és a Serie A-ban is pályára lépett. A másodosztályban 77 mérkőzésen 7 gólt és 10 gólpasszt, a Serie A-ban 25 mérkőzésen 2 gólt és 1 gólpasszt ért el. 2022 nyarán igazolt a vajdasági Topolya együtteséhez, ahol 6 mérkőzésen kapott lehetőséget. A vágsellyei játékos a korosztályos válogatott csapatokat végigjárva a felnőtt válogatott bő keretében is szerepelt. Az MTK honlapja megemlíti, hogy az új játékosa tökéletesen beszél magyarul.
Az MTK jelenleg az NBII második helyét foglalja el, 5 ponttal lemaradva az éllovas Diósgyőr mögött.
Fotó: markiza.sk