A Plzeň csapatát is legyőzte, tovább menetel a HC DAC
Sorozatban ötödik bajnoki mérkőzését is megnyerte a HC DAC, a sárga-kékek a...
Varga Barnabás, a labdarúgó NB I előző idényének gólkirálya a Paksi FC-től a bajnoki címvédő Ferencvároshoz igazolt.
A szombathelyi születésű és nevelésű 28 éves csatár 2010-től csaknem tíz éven át Ausztriában futballozott, majd a Gyirmót FC, tavaly nyáron pedig a Paks futballistája lett. Az előző idényben 26 találattal lett gólkirály az élvonalban, majd a RangAdó gálán megkapta a szezon legjobb játékosának járó díjat is.
Varga eddig egyszer szerepelt a magyar válogatottban, ahogyan a középpályás Baráth Péter is, akit az FTC végleg megszerzett a Debrecentől. A 21 éves futballista február közepe óta kölcsönjátékosként nyolc mérkőzésen lépett pályára az FTC-ben.
Varga Barnabás menedzsere, Paunoch Péter az M1 aktuális csatornán elmondta, jónéhány érdeklődő volt külföldről is – például az arab világból, Ázsiából, illetve a francia Metz részéről -, és több mint tíz csapat képviselője nézte meg személyesen is a csatárt az elmúlt hónapokban.
„Voltak, akik konkrét ajánlatot tettek, de nem feltétlenül az anyagi szempontok voltak a leglényegesebbek. Az FTC a tavaszi szezon közepén jelezte először az érdeklődését, és szakmailag, illetve anyagilag is nagyon korrekt ajánlatot tett“ – nyilatkozta.
Paunoch hozzátette, a legjobb és legnépszerűbb magyar csapatról van szó, amelynek van esélye a Bajnokok Ligájában szerepelni, ráadásul Varga a válogatott szempontjából jobban szem előtt van, mintha egy másik földrészre igazolt volna.
Fotó: fradi.hu
Sorozatban ötödik bajnoki mérkőzését is megnyerte a HC DAC, a sárga-kékek a...
Zárul az öregfiúk bajnoksága a dunaszerdahelyi járásban. Bős kilencgólos mérkőzésen győzte le...
A Felsőszeli/Taksony csapatát is legyőzte a DAC, így a sárga-kékek bejutottak a...
Egy gólos győzelmet aratott a DAC a Zólyombrézó felett, Michalík a 88....
A hétközi kupafordulók után tovább folynak a Fortuna Liga küzdelmei. Nézzük, mit...
1:1-es döntetlennel végződött a DAC – Rózsahegy mérkőzés, Horváth Béla góljára Miloš...
Az őszi szezon első országos versenyén szerepelt sikeresen a bősi és nyékvárkonyi...
Szeptember 24-én került megrendezésre az Ashihara Karate Országos Bajnokság Győrben. Az eseményen...
Idén Nyárasdon rendezték meg Kovács Kata Zsófia emlékversenyt, amely a Seishin Karate Klub Gálája...
Augusztus 26-án már kilencedik alkalommal rendezték meg a Bősi futást, amelyen a...
Hat év után tér vissza az atlétika csúcseseménye, a szabadtéri világbajnokság Európába,...
A szlovákiai magyar sportportál
info@sportolunk.sk