Slovnaft Cup: Győzött a KFC Komárom, a Csallóközbe érkezik a Rózsahegy és a Nagymihály
Lejátszották a Slovnaft Cup 3. fordulójának elmaradt mérkőzéseit, győzött a Komárom és...
Kiütéses győzelmet aratott a HC DAC a cseh-szlovák bajnokok rangadóján, a sárga-kékek 40:28 arányban múlták felül a Most együttesét a MOL Extraliga 3. fordulójában.
Már az első félidőben komoly előny alakult ki a DAC javára, pedig a mérkőzés szorosan kezdődött. Az első percektől kezdve fej-fej mellett haladt a két csapat, egészen 4:3-ig, amikor is a DAC sorozatban öt gólt szerzett és ezzel meglépett ellenfelétől. A 13. perctől ismét remek sorozatot produkált a DAC, 9:5-ös állásnál ismét sorozatban öt gólt érkezett és már kilenccel vezetett a DAC. A félidőre még egy kis korrekcióval 10 gólra léptek el a sárga-kékek. Fordulás után tartotta előnyét a DAC, a Most csak nyolc gólra tudott felzárkózni. A sárga-kékek ismét remekeltek és 12 góllal múlták felül a cseh bajnokot. Ezzel a DAC sorozatban harmadik bajnoki győzelmét aratta.
MOL Extraliga, 3. forduló:
HC DAC – Baník Most 40:28 (20:10)
A DAC gólszerzői: Pénzes, Rajnohová 6-6, Policarpo, Sári 5-5, Desortová, Krivokapič 4-4, Čočaj, Boada 3-3, Pastorková, Ilić 2-2