Győzelemmel hangolt az új idényre a DAC
Győzelemmel zárta a nyári felkészülést a DAC csapata, amely a román Voluntarit...
Búcsúzik a nemzetközi kupától a HC DAC Dunaszerdahely, amely hazai pályán 26:33 arányban kikapott a román Valcea csapatától, így kettős vereséggel búcsúzik az Európa-ligától.
Remekül kezdte a mérkőzést a DAC, amely már a 8. percben három góllal vezetett, és ezt az előnyét folyamatosan tartotta a 20-szoros román bajnok ellen. A 13. percben négy góllal is vezetett a DAC, de a románok folyamatosan zárkóztak fel. Nem alakult jól az első félidei hajrá a DAC számára, ugyanis a vendégek sorozatban három gólt szereztek, így 14:12-ről 14:15-re vették át a vezetést.
A szünetben kapuscserével próbált javítani a védekezésen Debre Viktor vezetőedző. A második félidő első 10 perce még szorosan alakult, egészen a 40. percig, amikor is a vendégek sorozatban négy gólt szerezve három gólos előnyhöz jutottak. A folytatásban a Valcea már hétre növelte előnyét, melyet a végéig tartott. A DAC az első mérkőzésen 26:28 arányban maradt alul, így összesítésben 52:61-re maradt alul a párharc során.
Európa-liga 2. selejtezőkör, visszavágó:
HC DAC – SSCM Ramnicu Valcea 26:33 (14:15)
A DAC gólszerzői: Desortová 8, Boada 7, Čočaj 3, Csernyánszky, Policarpo, Rajnohová 2-2, Pénzes, Sári 1-1.