Döntetlen után hétméteresekkel győzött a Nagymihály a HC DAC ellen

By
Updated: máj 17, 2023

Döntetlen után hétméteresekkel győzött a Nagymihály a HC DAC ellen a szlovák bajnoki címért zajló döntőben, a 24:24-es eredmény után múlta felül az Iuventa a sárga-kékeket. 

Jól kezdte a mérkőzést a DAC, amely hamar vezetést szerzett, de végig szorosan alakult a találkozó. A 15. percben három góllal is vezetett a DAC, de felzárkózott a Nagymihály és a szünetre ki is egyenlített 13:13-ra. Jobban kezdte a második félidőt a hazai együttes, amely vezetést szerzett, és tartotta is előnyét. A hajrában először a Nagymihály remekelt, amely sorozatban három gólt is szerzett és elhúzott 24:20-ra. A DAC viszont nem adta fel, és négygólos hátrányból is egyenlített 24:24-re.

A döntetlen után nem hosszabbítás, hanem hétméteresek következtek. A DAC részéről Sári lövését megfogta a kapus, majd Bízik Réka, Élő Beatrix, Desortová és Rajnohová is eredményes volt. A második sorozatot a Nagymihály bírta jobban, amely végül 7:6 arányban győzött és kiegyenlítette a párharcot. A döntő mérkőzésre május 21-én, Dunaszerdahelyen kerül sor.

Szlovák bajnoki cím rájátszás, döntő:
Iuventa Nagymihály – HC DAC 24:24 (13:13), hétméteresekkel 7:6
A DAC gólszerzői: Sári barbara 7, Eliška Desortová 5, Da Costa 3, Juhos Kata, Hornyák Bernadett, Erika Rajnohová, Élő Beatrix 2-2, Pénzes Mónika 1

Tetők, homlokzatok, térkövek tisztítása – Čistenie striech, fasád, zámkovej dlažby – Verin Consulting s.r.o.

https://www.facebook.com/events/828403835283370