Slovnaft Cup: Győzött a KFC Komárom, a Csallóközbe érkezik a Rózsahegy és a Nagymihály
Lejátszották a Slovnaft Cup 3. fordulójának elmaradt mérkőzéseit, győzött a Komárom és...
Olivier Giroud, az Arsenal francia válogatott labdarúgója is ott van az év legszebb góljáért járó Puskás-díj három döntőse között.
Az Európa-bajnoki ezüstérmes csatár lehet az első francia futballista, aki megkapja az elismerést. Giroud idén január 1-jén skorpiórúgással talált a Crystal Palace kapujába a Premier League-ben.
A nemzetközi szövetség (FIFA) hétfőn szűkítette tízről háromra a jelöltek listáját, amelyen a venezuelai U17-es női válogatott tagja, Deyna Castellanos is szerepel, aki a Kamerun elleni találkozón középkezdésből volt eredményes. Ő lehet az első női győztes a díj történetében. A harmadik jelölt, a dél-afrikai Oscarine Masuluke, aki a Baroka FC kapusaként ollózó mozdulattal szerzett gólt az Orlando Pirates ellen. A szurkolók a FIFA honlapján az ünnepélyes díjátadó napjáig, október 23-ig szavazhatnak. A gálát a London Palladium színházban rendezik.
A FIFA korábbi elnöke, Joseph Blatter 2009. október 26-án a felcsúti akadémián jelentette be a Puskás-díj létrehozását, a világszervezet attól az esztendőtől kezdve díjazza évről évre a világ legszebb gólját az Aranycsapat néhai kapitányának nevét viselő díjjal.
A Puskás-díj jelöltjei:
Deyna Castellanos (venezuelai, U17-es venezuelai női válogatott, Kamerun ellen, 2016.10.03.)
Olivier Giroud (francia, Arsenal, a Crystal Palace ellen, 2017.01.01.)
Oscarine Masuluke (dél-afrikai, Baroka FC, az Orlando Pirates ellen, 2016.11.30.)
A Puskás-díj eddigi nyertesei:
2009: Cristiano Ronaldo (portugál)
2010: Hamit Altintop (török)
2011: Neymar (brazil)
2012: Miroslav Stoch (szlovák)
2013: Zlatan Ibrahimovic (svéd)
2014: James Rodriguez (kolumbiai)
2015: Wendell Lira (brazil)
2016: Mohd Faiz Subri (malajziai)