Megérdemelt győzelmet aratott a Zsolna ellen a DAC
Megérdemelt győzelmet aratott a DAC a Zsolna felett a Niké Liga rájátszásának...
A Szoboszlai Dominikot is foglalkoztató Liverpool a Paris Saint-Germainnel találkozik a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében, amelyben madridi derbire és német párharcra is sor kerül.
A pénteken megtartott nyoni sorsoláson az is kiderült, hogy az alapszakaszt megnyerő Pool továbbjutás esetén az FC Brugge-Aston Villa párharc győztesével találkozik majd a negyeddöntőben.
A rájátszás első körében a 2023-as győztes Manchester Cityt búcsúztató, címvédő Real Madridnak nem kell utaznia, ellenfele ugyanis a városi rivális Atlético Madrid lesz, míg a Bundesligában címvédő Bayer Leverkusen a Bayern Münchennel csatázik majd a nyolc közé jutásért. A BL-ben 19 év után szerepel újra két holland együttes a legjobb 16 között, közülük a PSV Eindhoven az Arsenalt, a Feyenoord pedig az olasz bajnoki címvédő Internazionalét kapta ellenfélnek. Az alapszakaszt második helyen záró FC Barcelona a portugál Benficával találkozik a nyolcaddöntőben, a párharc továbbjutója pedig vagy a Borussia Dortmunddal vagy a francia Lille-lel játszik a legjobb nyolc között.
A nyolcaddöntő játéknapjai március 4. és 5. illetve 11. és 12. lesznek, a negyeddöntő találkozóira április 8-án és 9-én, valamint 15-én és 16-án kerül sor.
Az elődöntő április 29-én és 30-án, illetve május 6-án és 7-én lesz, a döntőt pedig május 31-én a müncheni Allianz Arenában rendezik.
A nyolcaddöntő párosítása:
PSG (francia)-Liverpool (angol)
FC Brugge (belga)-Aston Villa (angol)
Real Madrid (spanyol)-Atlético Madrid (spanyol)
PSV Eindhoven (holland)-Arsenal (angol)
Feyenoord (holland)-Internazionale (olasz)
Bayern München (német)-Bayer Leverkusen (német)
Borussia Dortmund (német)-Lille (francia)
Benfica (portugál)-FC Barcelona (spanyol)
A negyeddöntőben:
1. PSG (francia)/Liverpool (angol)-FC Brugge (belga)/Aston Villa (angol)
2. PSV Eindhoven (holland)/Arsenal (angol)-Real Madrid (spanyol)/Atlético Madrid (spanyol)
3. Benfica (portugál)/FC Barcelona (spanyol)-Borussia Dortmund (német)/Lille (francia)
4. Bayern München (német)/Bayer Leverkusen (német)-Feyenoord (holland)/Internazionale (olasz)
Az elődöntőben:
A 2. negyeddöntő győztese-Az 1. negyeddöntő győztese
A 3. negyeddöntő győztese-A 4. negyeddöntő győztese
Fotó: UEFA
Megérdemelt győzelmet aratott a DAC a Zsolna felett a Niké Liga rájátszásának...
A Ferencváros hazai pályán 2-2-es döntetlen után tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a Győrt...
Hiába vezetett, nem tudott pontot szerezni Nagyszombatban a DAC a Niké Liga...
Baráti hangulatú beszélgetés zajlott a dunaszerdahelyi City kávézó és cukrászdában, ahol a Sportolunk.sk polgári...
Lezárultak a nyugat-szlovákiai 5. liga déli csoportjának küzdelmei, az utolsó forduló is...
Lezárult a DAC-Slovan mérkőzés vizsgálata, komoly pénzbüntetést kapott a dunaszerdahelyi klub. Mint...
Április 18-án Jánoshalma adott otthont a II. Hunyadi Kupa kyokushin karate bajnokság...
Országos bajnoki címet szerzett kötöttfogású birkózásban a bősi Reindl Oskar, aki az...
Kiemelkedő eredményt ért el a Gaál Wrestling Team a Komáromszentpéteren megrendezett U15-ös...
Mozgalmas és eredményes hétvégét zárt az Oyama Dojo Bős csapata, amely március...
Újabb komoly sikereket ért el a Bősi Futóklub kiválósága, Képesi Attila, aki...
A szlovákiai magyar sportportál
info@sportolunk.sk
