Saldanha távozik a Ferencváros csapatától
Távozik a bajnok Ferencváros labdarúgócsapatától Matheus Saldanha. A klub pénteki tájékoztatása szerint...
Az FC Liverpool labdarúgócsapatában folytatja pályafutását a magyar válogatott Kerkez Milos – közölte csütörtökön X-oldalán az angol bajnok klub.
A 21 éves magyar válogatott hátvéd az elmúlt szezonban a szintén angol Bournemouth mindegyik bajnoki mérkőzésén pályára lépett, két gólja és hat gólpassza volt, remek teljesítményt nyújtott, ezzel bekerült a szezon álomcsapatába.
A Liverpoolnak így már három magyar játékosa van: Kerkez mellett a magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik, illetve a szintén friss igazolás, a kapus Pécsi Ármin.
A vajdasági Verbászon született Kerkez a Győri ETO-ban mutatkozott be a felnőttek között, majd az AC Milannál és a holland AZ Alkmaarnál töltött egy-egy idényt követően 2023-ban került a Bournemouth-hoz. A magyar válogatottban eddig 23-szor szerepelt, gólt még nem szerzett.
„Igazi megtiszteltetés és kiváltság számomra, hogy a világ egyik legnagyobb, Anglia legnagyobb klubjában szerepelhetek. Nagyon boldog és izgatott vagyok“ – idézte Kerkezt a Liverpool honlapja. A balhátvéd elárulta: most néhány napra hazatér pihenni, de már nagyon várja, hogy a Vörösök edzőfelszerelését magára öltve megkezdje a tréningeket és a felkészülést a következő idényre.
Az átigazolásról részleteket nem hozott nyilvánosságra az angol klub, annyit azonban a beszámolójában megemlített, hogy hosszú távú szerződést kötött Kerkezzel.
Szigetországi sajtóhírek szerint a játékos 40 millió fontért váltott csapatot, s öt évre írt alá az együtteshez.
Fotó: Liverpool FC