Rossi: A csapat visszatért a gyökereihez, újra a régi a csapatszellem!
Kétgólos győzelmet aratott Bosznia-Hercegovinában a magyar válogatott, amely már 5 pontot szerzett...
A horvát élvonalbeli NK Osijek – eszék csapatában folytatja pályafutását a csallóközi Almási László – közölte a klub honlapja.
Az eszékiek beszámolója szerint a 24 éves támadó féléves kölcsönjátékra érkezik, de a klub kivásárlási opcióval rendelkezik, további kétéves szerződéssel a játékos számára.
„Az első benyomások nagyon jók! Lenyűgözőnek tűnik számomra a stadion ezekkel a pályákkal és létesítményekkel, mindenki azt mondja, hogy ez a legszebb Horvátországban, és nagyon kellemesen vagyok meglepve. Minden fantasztikus, mi mást is mondhatnék most, mint azt, hogy alig várom, hogy gólokat szerezzek, és ennek a családnak a tagja lehessek.“ – nyilatkozta a szerződés aláírását követően Almási László.
A 196 centiméter magas támadó Szenicén nevelkedett, majd a DAC együttesénél folytatta. Kölcsönben szerepelt Somorján és Pozsonyligetfalun is. 2020-ban Rózsahegyre igazolt, majd 2021 első felében fél éveet az orosz Akhmat Groznij csapatánál szerepelt. 2021 nyarán igazolt a cseh Ostravához, ahol 75 mérkőzésen 25 gólt szerzett.
Az Eszék csapata a horvát élvonalban 21 forduló után 31 ponttal a tabella negyedik helyét foglalja el.
Fotó: NK Osijek