Rimaszombatban és Dunakeszin remekeltek a Gaál Wrestling Team birkózói
A Gaál Wrestling Team birkózói ismét útra keltek – ezúttal Rimaszombatba és...
Ahogy azt a felvezetőben írtuk, szombaton rajtol a Fortuna liga 2020/2021-es idénye. Nézzük, hány magyar játékos léphet pályára a szlovák bajnokságban.
A szlovák élvonalban minden évben szerepeltek felvidéki magyar játékosok, nem lesz ez másképp a következő évadban sem. Végignézve a csapatok játékoskereteit, elmondhatjuk, hogy ezúttal hat magyar játékos kaphat lehetőséget az első ligában.
Zsolnán a 19 éves támadó, Bari Krisztián mutathatja meg tehetségét, míg Nagyszombatban Tumma Gergely erősítheti a hátvédsort. Szintén a hátvéd poszton szerepel Križan Richárd, aki már tapasztalt játékosnak számít a bajnokságban, ugyanis már több mint 60 mérkőzésen lépett pályára az élvonalban. Almási László Rózsahegyen szerezhet újabb gólokat, Szereden pedig Mészáros András és Iván Alex küzdhet a csapat sikeréért.
Ezúttal nem csak felvidéki játékosok, de felvidéki edzők is lesznek a legfelsőbb bajnokságban, Radványi Miklós és Geri Gergely személyében. A dunaszerdahelyi tréner 2019 őszén vette át az újonc Garamszentkereszt irányítását, melyet végül sikeresen az élvonalban tartott. Geri Gergely a nehéz helyzetben lévő Nyitra csapatát irányítja az új idényben, de már a tavalyi évadban ősszel is ült a kispadon.
A felvidéki magyarokon kívül anyaországi játékosok is szerepelnek a Fortuna ligában. A Slovan csapatában Holman Dávid már kétszeres bajnoknak mondhatja magát. Rajta kívül a DAC mezében lépnek pályára további magyar játékosok. Kalmár Zsolt a csapat vezére, Vida Máté a középpálya királya, míg Schäfer András a széleken robogó gyorsvonat.
Felvidéki magyarok a Fortuna ligában:
Bari Krisztián (Zsolna)
Križan Richárd (Trencsén)
Tumma Gergely (Nagyszombat)
Almási László (Rózsahegy)
Mészáros András (Szered)
Iván Alex (Szered)
A Gaál Wrestling Team birkózói ismét útra keltek – ezúttal Rimaszombatba és...
Hétvégén Rimaszombatban került megrendezésre az U15-ös szabadfogású birkózó országos bajnokság, amelyen a...
A magyar jégkorong-válogatott 6-1-re kikapott a német csapattól a dán-svéd közös rendezésű...
Baráti hangulatú beszélgetés zajlott a dunaszerdahelyi City kávézó és cukrászdában, ahol a Sportolunk.sk polgári...
Lezárultak a nyugat-szlovákiai 5. liga déli csoportjának küzdelmei, az utolsó forduló is...
Lezárult a DAC-Slovan mérkőzés vizsgálata, komoly pénzbüntetést kapott a dunaszerdahelyi klub. Mint...
A Gaál Wrestling Team birkózói ismét útra keltek – ezúttal Rimaszombatba és...
Hétvégén Rimaszombatban került megrendezésre az U15-ös szabadfogású birkózó országos bajnokság, amelyen a...
Május 3-án a Gaál Wrestling Team, Gaál Attila vezetésével részt vett a...
Május 3-án rendezték meg Esztergomban a WKB Európa-bajnokságot, melyen 18 ország 600...
Május 3-án szombaton az Oyama Dojo Bős versenyzői is tatamira léptek a...
A szlovákiai magyar sportportál
info@sportolunk.sk