Tapasztalt cseh hátvéddel erősít a DAC
Cseh hátvéddel erősít a DAC, a sárga-kékek csapatában folytatja a tapasztalt Filip...
Március 19-én került megrendezésre a szokásos Ashihara Karate Gála Győrben, ahol 23 egyesület 230 versenyzője képviseltette magát, köztük a bősi Oyama dojo 7 karatékája.
Elsőként a kisebbek, azaz Kiss Hanna, Magyarics Kristóf és Takács Márk léptek tatamira a 6-7 éves lányok, ill. fiúk kategóriájában. Kristóf és Márk veretlenül mentek végig a mezőnyön, Hanna egy küzdelmét elvesztette. Így a fiúk aranyéremmel, Hanna pedig ezüstéremmel térhetett haza.
A 11-12 évesek kategóriájában is két bősi versenyző indult. Csicsay Róbertnak csak egy győzelmet sikerült kiharcolnia, így ő most lemaradt a dobogóról. Klubtársa, Kovács Zsófia ellenben ezüstérmet szerzett.
Ezután következtek Darnay Ármin küzdelmei a 13-14 éves fiúk kategóriájában. Árminnak három küzdelme volt, és mivel sikerült mindegyiket megnyernie, aranyéremmel zárta a versenyt. Utolsóként Jandura Adrián lépett tatamira, aki szintén kiharcolta az aranyat a bősi klubnak.
Sensei Darnay Barnabás tanítványai 4 aranyéremmel és 2 ezüstéremmel gazdagodtak ezen a versenyen.
Fotó: Fekete Annamária