Rosszul címzett E-mail okozta a DAC vesztét a Konferencia-ligában
Kizárták a DAC csapatát a Konferencia-liga új idényéből, a sárga-kékek nem indulhatnak...
Október 19-én, immáron harmadik alkalommal rendeztek futóversenyt Nagymegyeren a helyi futóklub szervezésében, az eseményen 220 futó állt rajthoz.
Az esemény a Nagymegyeri Futóklub főversenye volt ebben az évben, melyről Vörös Róbert, a klub elnöke számolt be részletesen. „A versenyen összesen 220-an vettek részt. 70 gyermek és 150 felnőtt futó volt, nemcsak a környező településekről, hanem a határon túlról is érkeztek. A gyerekek kortól függően 200m 400m és 1km-es körön futottak. Ezekben a kategóriákban az első 3 fiú és lány is díjazva volt.
Elképesztően motiváltak voltak a gyerekek, többükön már látszódott az igazi versenyszellem, tudni lehetett róluk, hogy ők versenyezni jöttek, nem csak kocogni. A gyerekek és a felnőttek bemelegítőjét is Cserkó Adriána tartotta. Nem tértek haza üres kézzel a legkisebbek, ugyanis minden gyermek résztvevőt az érem mellett ajándékcsomag várt sok finomsággal, továbbá a nagymegyeri Manóház jóvoltálból mindenki egy plüss macit is kapott.
A dobogós futók érmei
A gyermek futamok után a felnőtteké volt a pálya, vagyis a nagymegyeri erdő, Izsap és Nagymegyer egy része. Az erdőben haladt a legrövidebb, a 3km-es futam. A gyönyörű őszi időben nagyon tetszett a futóknak az erdő, sokan dicsérték az útvonalat. A 6 és 10 km-es pálya is keresztül haladt az erdőn, majd a futók végig futottak Izsapon és a kerékpárúton keresztül futottak egészen Nagymegyerig.
A város elején a 6 km-es pálya bekanyarodott az első utcába, majd haladt a termálfürdő, a promenád felé. Míg a 10 km-es távot teljesítőknek a város elején volt egy fordító, és ugyanazon az úton, azaz Izsapon keresztül futottak vissza az erdőbe, majd a promenádon a célba. A felnőttek a hagyományos érem mellett rajtcsomagot is kaptak, amely egy egyedi ivópoharat tartalmazott.
A versenyközpontban a jó hangulatról Lepke gondoskodott, majd a futamok után minden futó lazíthatott a híres nagymegyeri termálfürdőben.“ – zárta értékelőjét a klubelnök, aki elmondta, az idei évet is futással búcsúztassák, hiszen idén már 14. alkalommal kerül megrendezésre az óévbúcsúztató futás. Részleteket hamarosan a futóklub oldalán osztanak majd meg.