Szoboszlai Dominik: Még mindig nehéz elfogadnom a történteket
Szoboszlai Dominik viaszszobrának keddi leleplezésekor arról is beszélt a Madame Tussauds Budapestben,...
Idén újra Nyárasdon rendezték meg a Kovács Kata Zsófia emlékversenyt, amely a Seishin Karate Klub Gálája is egyben. A klub ezzel a versennyel szeretné megőrizni Zsófi emlékét, aki fél életét a karatéval töltötte, és kitartása példamutató a többi karatéka számára is! A verseny megnyitója egy perces néma csenddel kezdődött Zsófi tiszteletére.
A versenyre mint 140 fő nevezett 15 klubból, 2 országból (Magyarország és Szlovákia). A Seishin Karate Klubból közel 40 nevezés érkezett.
A rendezvényt Polák Lászlónak (Ekecs község polgármestere – Zsófi szülőfaluja) nyitotta meg. Köszöntötte a megjelent versenyzőket és szülőket, és megköszönte, hogy Nyárasd község adhat helyszínt ennek a nagyszerű rendezvénynek. Köszönet Bacsó Lászlónak (Nyárasd polgármesterének) aki szintén támogatta a rendezvényt. Ez után Markovics János (Seishin Karate Klub vezetője) megköszönte Nagyszombat megyének (mint fő támogató) szponzoroknak és a szülőknek, hogy támogatták ennek a nagyszabású rendezvénynek, és Polák Lászlónak a sok éves támogatást és hogy támogatta a rendezvény létrejöttét. Továbbá a klub edzőinek, Hupian Kristínának, Markovics Ádámnak, és Trenčík Nikolasnak, és Vígh Larának a kitartó munkájukat, és hogy felkészítették a klubtagokat a versenyre.

A megnyitó után a küzdelmek három küzdőtéren zajlottak. Először a legkisebbek kerültek sorra. Itt rögtön két aranyérem is született. Majd a pontrendszeres küzdelmeknél kiválóan küzdött Szabó Sándor, és Huszár Bence is, mindketten elsők lettek. Majd a haladók következtek, akik szépen betartották az edzői utasításokat, itt 8 aranyérem született. Összességében a gyerekek nagyon lelkesen, és színvonalas küzdöttek. Kifejezetten jól látható volt a fejlődés az előző versenyhez képest, és ez jó pár embernél meg is hozta az eredményt.
Eredmények, Seishin Karate Klub részéről:
Első helyezett: Földes Botond, Szitás Anna, Yaseen Hussein, Újj René (Dunaszerdahely), Forró János, Derján Anna, Szabó Sándor, Sárai Csongor, Papp Alex (Keszegfalva), Jalsovszki Zselyke (Hetény), Gálfi Tamás (Nemesócsa), Huszár Bence, Leboda Máté (Ekecs)
Második helyezett: Lavu Botond, Kubicska Simon, Écsy Olivér, Zsolnai Máté, Neilinger Dániel (Dunaszerdahely), Gőgh Viktor, Tóth Kristóf (Keszegfalva), Černák Nikoletta (Hetény), Tercs Máté, Orsovics Áron, Hencz Dominik (Ekecs)
Harmadik helyezett: Csölle Kincső Viktória, Pálfy Gábor, Méri Lóránt, Paksi Dávid, Koroly Leila, Rácz Kristóf, Puzsér Áron (Ekecs), Pécs Roland, Gőgh Viktor (Keszegfalva), Ujj Nadin, Boráros Judit (Dunaszerdahely), Ledecká Michaela (Nemesócsa)
Fotó: Nagy Róbert