Vágsellyén is győzött, közelít a bajnoki címhez a HC DAC
Győzött Vágsellyén és menetel a bajnoki cím felé a DAC, amely 25:28...
Már az újonc Vásárút áll az AG Sport liga táblázatának élén. Holtversenyben három csapat áll azonos pontszámmal az AG Sport liga élén. Az újonc Vásárút az első fordulóban vereséget szenvedett, azóta...
Fordulatos mérkőzések zajlottak az AG Sport liga 3. fordulójában. Szentmihályfa három góllal vezetett a szünetben Kisudvarnokban, de a hazaiak Bazsó mesterhármasával egyenlíteni tudtak. A fordulóban csak Csallóközkürt és Vásárút tudott hazai...
Zajlott az élet az AG Sport liga hétvégi fordulójában, a gólokon kívül egyéb események is tarkították a találkozókat. Második mérkőzésén is győzött Egyházgelle és Alistál, Balonnyal közösen a három csapat százszázalékos...
A közelgő hétvégén elrajtolnak a dunaszerdahelyi járás labdarúgó bajnokságai is, amelyek a tavalyi idényhez képest több változáson mentek keresztül. Nézzük, milyen újdonságra számíthatunk a 2022/2023-as idényben. Ahogy a kerületi ligában, úgy...
A járvány okozta korlátozások miatt egy év kihagyással ugyan, de ahogy a korábbi években megszokhattuk, augusztus első szombatjának éjjelén a szentmihályfai tűzoltóversenyé a főszerep, és ez idén sem lesz másképp, ugyanis...
Kiszakadt a gólzsák az AG Sport liga utolsó fordulójában, több mérkőzésen is potyogtak a gólok! Az utolsó forduló előtt már biztossá vált Csallóközcsütörtök bajnoki címe, ennek ellenére is nyolcgólos mérkőzésen arattak...
Eldőlt az AG Sport liga bajnoki címe a 27. fordulóban. Ötgólos győzelmével bebiztosította bajnoki címét Csallóközcsütörtök, amely három fordulóval a zárás előtt már 10 pont előnnyel vezeti a bajnokságot. Nyert az...
Pontokat vesztett az éllovas Csallóközcsütörtök, de szintén botlottak az üldözők az AG Sport liga 26. fordulójában. Izgalmas mérkőzések zajlottak az AG Sport liga hétvégi fordulójában. Kisudvarnok Lavu Patrik mesterhármasával legyőzte Szap...
Nemes gesztust hajtottak végre a Szentmihályfa-Királyfiakarcsa mérkőzés előtt a vendégcsapat játékosai és klubvezetői. A futballpályán ellenfelek, pályán kívül viszont segítik egymást a járás futballcsapatai, játékosai, klubvezetői. Kiderült, hogy a Szentmihályfa mezében...
Már négy pont előnnyel vezet Csallóközcsütörtök, Dióspatony nyerte a patonyiak rangadóját az AG Sport liga 20. fordulójában. Királyfiakarcsa Nagypakán döntetlenezett, Csallóközcsütörtök pedig Baka felett aratott 2:1-es győzelmet A Szap felett aratott...