Marco Rossi: Az újoncok frissességet hoztak a válogatottba
Marco Rossi szövetségi kapitány szerint a sok újonc, akiket meghívott és bevetett...
Több, mint másfél év után menesztette Branislav Fodrek vezetőedzőt a DAC, a sárga-kékek az új idényt már új szakvezetővel kezdik meg – közölte a klub honlapja. A DAC közleménye szerint: „A...
Kisvárdán folytatja pályafutását Christián Herc, a DAC korábbi középpályása a Fizz Liga nyolcadik helyezettjéhez igazolt. A 27 éves középpályás az angol Wolwerhampton csapatánál nevelkedett, majd szerepelt a DAC, a cseh Plzeň...
Ismét csonka fordulót rendeztek az Öregfiúk járási bajnokságában. A hatodik forduló az addig hibátlan Királyfiakarcsa és az üldöső Bős slágermérkőzése volt, viszont a karcsaiak nem tudták folytatni remek sorozatukat, hazai pályán...
A cseh Bohemians csapatához igazolt Almási László, aki a szintén cseh Baník Ostravától érkezik a fővárosba. A 27 éves támadó Szenicén majd a DAC akadémiáján kezdte pályafutását, majd a Rózsahegy és...
Hét év után Hornyák Zsolt távozik a Puskás Akadémia csapatától, a felvidéki tréner közös megegyezéssel bontott szerződést a felcsúti klubbal – közölte a pfla.hu. Az 53 esztendős szakember 2019 nyarán érkezett...
Hivatalosan is bejelentette Borbély Balázs érkezését a Ferencváros, a felvidéki tréner 2022 után ismét a zöld-fehérek kötelékébe tartozik. „A 46 éves tréner neve az utóbbi hetekben folyamatosan szóba került a zöld-fehéreknél,...
A Kassán megrendezett felnőtt szabadfogású és női birkózó Szlovák bajnokságon a klub fiatal tehetsége, Bokros Tímea állhatott fel a dobogóra. A siker értékét jelentősen növeli, hogy Timi mindössze 17 éves, és...
A felnőtt birkózó szlovák bajnokságnak idén Kassa adott otthont. Szombaton a szabadfogású, vasárnap pedig a kötöttfogású küzdelmekre került sor. Fiatal csapatunk, Vajas József edző vezetésével kiváló teljesítményt nyújtott. Versenyzőink összesen 3...
Két fordulóval a zárás előtt Hodos állt a tabella élére a VIII. liga/Onlinestavba ligában. Medve ezúttal szabadnapos volt, ezt kihasználva Hodos Tárnokon aratott egy gólos győzelmet. Patonyrét hatot rúgott Illésháza B...
Egyházgelle a VII. liga/AG Sport liga bajnoka, miután két fordulóval a zárás előtt már hét pontos előnyt dolgozott ki. Egyházgelle Felbárt múlta felül 4:0 arányban, és mivel az üldöző Vásárút hazai...