• Liverpool-Atalanta, AC Milan-AS Roma az EL-negyeddöntőben

    Szoboszlai Dominik együttese, a Liverpool az Atalantával találkozik a labdarúgó Európa-liga negyeddöntőjében. A liverpooliak hazai pályán kezdik majd az olasz bajnokságban hatodik helyen álló bergamóiak elleni párharcot. Az is eldőlt, hogy...

  • EL: Prágába érkezik a Liverpool és az AC Milan

    Kisorsolták az Európa-liga nyolcaddöntőjének párosításait, amely során kiderült, hogy Prága igazi nagyágyúkat fogadhat.  A cseh fővárosba érkezik a Liverpool és az AC Milan is, a Sparta az angol, míg a Slavia...

  • EL: Feyenoord-AS Roma a legjobb 16 közé jutásért

    Ismét összecsap a Feyenoord és az AS Roma, a törög Galatasaray ellen mérkőzik a cseh Slavia az Európa-liga legjobb 16 közé jutásért.  Ebben a szakaszban az El-csoportkörének második helyezettjei kiemeltként a...

  • BL-elődöntő: A visszavágón is győzött és a döntőben az Inter

    Kettős győzelemmel jutott a Bajnokok Ligája döntőjébe az Inter, amely Martínez góljával verte a városi rivális AC Milant.  Az Inter az első mérkőzésen kétgólos előnyre tett szert, amit a visszavágón meg...

  • BL-elődöntő: Az Inter nyerte a milánói derbi első felvonását

    Az Internazionale 2-0-ra nyert városi riválisa, az AC Milan vendégeként a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai első felvonásán – írja az MTI. A két együttes most találkozott 236. alkalommal –...

  • BL: A Real Madrid és az AC Milan jutott az elődöntőbe

    Kettős győzelemmel jutott tovább a Real Madrid, búcsúzik a Nápoly a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében. A Real Madrid Rodrygo duplájával győzött a Chelsea otthonában, így kettős sikerrel, 4:0-ás összesítéssel jutott a legjobb...

  • BL-negyeddöntő: Győzött a Real Madrid és az AC Milan

    A Real Madrid és az AC Milan is győzni tudott hazai pályán a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.  A Real Madrid kétgólos győzelmet aratott a Chelsea felett, így előnyből várja a...

  • Liverpool-Real Madrid és PSG-Bayern a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében

    A címvédő Real Madrid az előző idényben döntős ellenfelével, a Liverpoollal találkozik a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében, melynek programjából egy másik korábbi finálé, a Paris Saint-Germain Bayern München elleni párharca emelkedik...

  • BL-sorsolás: A legnagyobb gigászok és slágermérkőzések Plzeňben

    A három magyar válogatott játékost foglalkoztató RB Leipzig többek között a címvédő Real Madriddal került azonos négyesbe a labdarúgó Bajnokok Ligája 2022/23-as csoportkörében. Gulácsi Péter, Szoboszlai Dominik és Willi Orbán német...

  • A Zalaegerszeg legyőzte az AC Milan csapatát

    A Zalaegerszeg labdarúgócsapata házigazdaként 3-2-re legyőzte az olasz bajnoki címvédő AC Milant a szombati felkészülési mérkőzésen. A magyar klub hagyományos nyári eseménye, a Zete Fieszta keretein belül pályára lépett az egerszegiek...

Ďalšia strana »
https://www.facebook.com/events/828403835283370