Magyar válogatott jégkorongozókat igazolt az Érsekújvár

By
Updated: júl 10, 2017

Magyar válogatott jégkorongozókat igazolt a szlovák Extraligában szereplő Érsekújvár, a csapathoz Jesse Dudas és Orbán Attila csatlakozott – közölte a klub honlapja.

Jesse Dudas Kanadában született, majd alacsonyabb osztályú amerikai bajnokságokban szerepelt. A 0213/2017-es évadban került Magyarországra, ahol két évig a Miskolc csapatát erősítette, mindkét évben bajnoki címet ünnepelhetett. Az elmúlt idényt a finn TPS Turku együttesénél töltötte, majd visszatért Debrecenbe. 2006-ban az NHL-ben szereplő Columbus Blue Jackets a 159. helyről draftolta. Miskolci évei alatt magyar állampolgár lett és a válogatottban is bemutatkozott.

A 27 éves Orbán attila a Dunaújváros után Fehérvárra került, ahol az AV19 együttesével az osztrák EBEL ligában hét évet húzott le. A magyar válogatott csapatában több mint 60 találkozón lépett pályára.

Az érsekújvári együttes az elmúlt idényben újoncként az Extraliga 8. helyén végzett, a rájátszásban a későbbi bajnok Besztercebánya ellen az első fordulóban búcsúzott.

https://www.facebook.com/events/828403835283370