Hétvégi focikalauz: Éllovasok csatája az AG Sport ligában

By
Updated: marec 10, 2017

A 17. fordulóval folytatódik a Dunaszerdahelyi Területi Labdarúgó-bajnokságban szereplő felnőtt csapatok megmérettetése. A március 11-12-i játékhétvégén az U19-es ifjúsági alakulatok is megkezdik a tavaszi pontvadászatot. A futballkedvelők nagy örömére izgalmas párharcok közül lehet válogatni.

A legjobban várt mérkőzés – minden bizonnyal – a listavezető csapatok egymás elleni párharca lesz az AG Sport ligában. Az éllovas csenkeiek az őket szorosan követő Szap csapatát fogadják vasárnap, akik mindössze 2 pontra vannak lemaradva az első helytől. A ligában újonc szapiak csupán egy alkalommal szenvedtek vereséget az eddigiek során, s bizonyára ezt a tendenciát szeretnék is folytatni. Az őket követő balonyiak a múlt héten magabiztos győzelmet arató Felsőpatony otthonába látogatnak. Ugyancsak érdekes lehet a Hegyéte-Kisudvarnok mérkőzés.

A VII. liga táblázatának első helyén álló nagypakaiak Sárréttel mérkőznek meg, míg a mögöttük második Nyékvárkony a sereghajtó csilizpatasiakat látják vendégül. Tavasszal először lépnek pályára a nagyudvarnokiak, akik szintén hazai közönség előtt debütálnak.

Az U19-esek mezőnye lecsökkent a téli szünet folyamán: Csallóközkürt csapata kilépett a bajnokságból, az eddigi eredményeiket törölték. A szombati játéknap igazi presztízsmérkőzéssel kezdődik: az egymással szomszédos Nyárasd és Vásárút párharca feltehetően nézőcsalogató lesz. A tabella első helyén veretlenül álló nyáradiak otthonába a 4. helyen álló Csallóközcsütörtök látogat.

A hétvégi menetrend:

VI. LIGA /AG Sport liga/
17. forduló, március 11. (szombat), 14:30: Pozsonyeperjes-Pozsonycsákány; március 12. (vasárnap), 10:30: Baka-Szentmihályfa, Sárosfa-Izsap; 14:30: Felsőpatony-Balony, Csenke-Szap, Dióspatony-Lúcs, Hegyéte-Kisudvarnok, Ekecs-Apácaszakállas–Egyházgelle;

VII. LIGA
17. forduló, március 11. (szombat), 14:30: Felbár-Tárnok, Csilizradvány-Vásárút; március 12. (vasárnap), 10:30: Nyékvárkony-Csilizpatas, Somorja B-Béke; 14:30: Nagypaka-Sárrét, Nagyszarva-Patonyrét, Nagyudvarnok-Alistál;
Szabadnapos: Padány;

VI. LIGA U19
14. forduló, március 11. (szombat), 12:00: Egyházgelle-Ekecs-Apácaszakállas, Nyárasd-Vásárút; március 12. (vasárnap), 12:00: Alistál-Nagyabony, Csiliznyárad-Csallóközcsütörtök, Felsőpatony-Nagyudvarnok;
Szabadnapos: Pozsonyeperjes, Nagyszarva;
Megjegyzés: Csallóközkürt csapata kilépett a bajnokságból, eredményeiket törölték.

by BéTé

https://www.facebook.com/events/828403835283370