Az AG Sport liga után a VII. ligában is beindul a nagyüzem!

By
Updated: marec 16, 2019

Az AG Sport ligás csapatok után a VII. ligában szereplő csapatok is beszállnak a tavaszi fordulók kavalkádjába. Összesen 14 mérkőzésből válogathatunk.

Az AG Sport ligában szombaton csupán egy mérkőzést rendeznek, méghozzá Ekecs-Apácaszakállason. Vasárnap délelőtt a bakaiak is beszállnak a bajnoki párharcokba, ők Csallóközcsütörtökön vendégszerepelnek. A korábbi délutáni időponttal ellentétben a pozsonyeperjesiek is délelőtti pályára lépést választottak. A tabella végén álló két csapat Hegyétén csap össze egymással, míg az éllovas Somorja B igazoltan szusszanhat a hétvégét.

A VII. liga csallóközkürti éllovasára hazai megmérettetés vár, patonyréti ellenfelük a 9. helyről rajtol tavasszal. A tabella élére pályázó alistáliak idegenben, Csilizpatason vendégszerepelnek. A dobogó harmadik fokán telelő Csilizradvány alakulata nagy reményeket fűz pozsonycsákányi szerepléséhez, hiszen szeretnék növelni a különbséget az éppen 4. helyen álló aktuális ellenféllel szemben – jelenleg 4 ponttal maradnak le a csákányiak. Szoros párharc alakulhat ki Sárosfán is, ahová az eddig csupán egy ponttal kevesebbet összegyűjtő tárnokiak utaznak.

AG SPORT LIGA
17. forduló, március 16. (szombat), 15:00: Ekecs/Apácaszakállas-Egyházgelle; március 17. (vasárnap), 10:30: Csallóközcsütörtök-Baka, Pozsonyeperjes-Szentmihályfa; 15:00: Nagypaka-Balony, Hegyéte-Felsőpatony, Felbár-Izsap, Nyékvárkony-Dióspatony. Szabadnapos: Somorja B.

VII. LIGA
14. forduló, március 16. (szombat), 15:00: Nagyszarva-Sárrét, Csallóközkürt-Dióspatony B/Patonyrét, Pozsonycsákány-Csilizradvány, Csilizpatas-Alistál; március 17. (vasárnap), 10:30: Sárosfa-Tárnok; 15:00: Padány-Csallóköznádasd, Vásárút-Béke.

https://www.facebook.com/events/828403835283370