Vettel nyerte Belga Nagydíjat, Hamilton a második

By
Updated: august 26, 2018

A négyszeres világbajnok Sebastian Vettel, a Ferrari német pilótája nyerte a vasárnapi Forma-1-es Belga Nagydíjat, ezzel 17 pontra csökkentette a hátrányát a címvédő és a vb-pontversenyben vezető, most második Lewis Hamiltonnal, a Mercedes brit versenyzőjével szemben.

A 31 éves Vettelnek ez volt az idei ötödik, pályafutása 52. futamgyőzelme.
A szintén négyszeres vb-győztes Hamiltonnak ezúttal nem volt reális esélye megszereznie az első helyet Vetteltől.
A harmadik helyen Max Verstappen, a Red Bull holland pilótája ért célba Spa-Francorchamps-ban.
Az első sorokból indulók egyformán jól rajtoltak, Hamilton megőrizte a vezetést, mögé Vettel és Esteban Ocon (Force India) sorolt be. A mezőny közepén az első kanyarban hatalmas baleset történt, melynek nyomán Fernando Alonso (McLaren), Nico Hülkenberg (Renault) és Charles Leclerc (Sauber) is kénytelen volt feladni a küzdelmet.
Az első egyenesben Vettel a szélárnyékot és a Ferrari motorerejét kihasználva megelőzte Hamiltont, Ocont pedig csapattársa, Sergio Perez hagyta le, közben a versenybíróság a baleset miatt a pályára küldte a biztonsági autót.
A Safety Car a negyedik kör végén állt ki a mezőny elől, ekkor Vettel, Hamilton, Perez volt a dobogós helyeken száguldók sorrendje. Hamilton az újraindításnál megtámadta Vettelt, de a német pilóta jól védekezett, megtartotta az első helyet és elkezdett távolodni riválisától.
A 11. körre Verstappen lehagyta Ocont és Perezt is, így feljött harmadiknak, miközben Vettel már közel négy másodperccel vezetett Hamilton előtt.
A kerékcserék sorát Hamilton kezdte meg, ő a 22. körben járt a boxban, egy körrel később Vettel is friss abroncsokat kapott, s az élen maradt, igaz, előnye 1.7 másodpercre csökkent Hamiltonnal szemben.
Tizenöt körrel a verseny vége előtt Vettel már öt másodperccel vezetett Hamilton előtt, Verstappen pedig magabiztosan tartotta a harmadik pozíciót.
A hajrában egy jelentős változás történt a pontszerző helyeken: az utolsó rajtkockából startoló Valtteri Bottas (Mercedes) feljött negyediknek, miután négy körrel a leintés előtt megelőzte Perezt.
A vb egy hét múlva Monzában, az Olasz Nagydíjjal folytatódik.

Végeredmény, Belga Nagydíj (44 kör, 308,052 km, a pontszerzők):
1. Sebastian Vettel (német, Ferrari) 1:23.34.476 óra
2. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 11.061 másodperc hátrány
3. Max Verstappen (holland, Red Bull) 31.372 mp h.
4. Valtteri Bottas (finn, Mercedes) 1:03.605 perc h.
5. Sergio Perez (mexikói, Force India) 1:11.023 p h.
6. Esteban Ocon (francia, Force India) 1:19.520 p h.
7. Romain Grosjean (francia, Haas) 1:25.953 p h.
8. Kevin Magnussen (dán, Haas) 1:27.639 p h.
9. Pierre Gasly (francia, Toro Rosso) 1:45.892 p h.
10. Marcus Ericsson (svéd, Sauber) 1 kör h.
pole pozíció: Hamilton

A vb-pontversenyek állása 13 futam után (még 8 van hátra):
pilóták:
1. Hamilton 231 pont
2. Vettel 214
3. Kimi Räikkönen (finn, Ferrari) 146
4. Bottas 144
5. Verstappen 120
6. Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull) 118
7. Nico Hülkenberg (német, Renault) 52
8. Magnussen 49
9. Fernando Alonso (spanyol, McLaren) 44
10. Perez 40
11. Ocon 37
12. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Renault) 30
13. Gasly 28
14. Grosjean 27
15. Charles Leclerc (monacói, Sauber) 13
16. Stoffel Vandoorne (belga, McLaren) 8
17. Ericsson 6
18. Lance Stroll (kanadai, Williams) 4
19. Brendon Hartley (új-zélandi, Toro Rosso) 2

csapatok:
1. Mercedes 375 pont
2. Ferrari 360
3. Red Bull 238
4. Renault 82
5. Force India 77
6. Haas 76
7. McLaren 52
8. Toro Rosso 30
9. Sauber 19
10. Williams 4

https://www.facebook.com/events/828403835283370