Verstappen győzött a Monacói Nagydíjon és átvette a vezetést

By
Updated: máj 23, 2021

Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője nyerte a Forma-1-es Monacói Nagydíjat vasárnap, ezzel az összetettben is átvette a vezetést a címvédő és hétszeres világbajnok brit Lewis Hamiltontól, aki hetedikként ért célba Monte-Carlóban.

A 23 éves Verstappennek ez az idei második és pályafutása 12. futamgyőzelme, a világbajnoki pontversenyben pedig négy ponttal vezet Hamilton előtt. A holland versenyzőnek ez volt a hatodik monacói versenye, és először tudott győzni a hercegségben.
Verstappen mögött Carlos Sainz Jr., a Ferrari spanyol pilótája lett a második Monte-Carlóban, míg a dobogó alsó fokára a McLarent vezető brit Lando Norris állhatott fel.
A verseny előtt röviddel derült ki, hogy a pole pozíciót szombaton megszerző Charles Leclerc (Ferrari) műszaki hiba miatt nem tud rajthoz állni, így a legkedvezőbb helyzetből a második helyről startoló Verstappen várta a piros lámpák kialvását.
A rajtot Verstappen jól kapta el, az élen maradt, mögé Valtteri Bottas (Mercedes) és Sainz sorolt be, míg az időmérőn hetedikként záró Hamilton – Leclerc kiesése miatt – hatodikként haladt.
Harminc körön át nem történt semmilyen változás az élmezőnyben, a korlátozott számban jelen lévő közönség csupán „vonatozást“ látott a pályán, melyen híresen nehéz előzni. A kerékcserék sorát a 30. körben Hamilton kezdte meg, egy körrel később viszont csapattársa, Bottas pórul járt a kiállásakor, a Mercedes jobb első kerekét ugyanis nem tudták leszedni a szerelők, így a finn versenyzőnek fel kellett adnia a futamot.
A két Mercedes után a többiek is friss abroncsokat kaptak, a sorrend ezek nyomán némiképp megváltozott, az élen száguldó Verstappen mögött Sainz és Norris következett a második és harmadik helyen, Hamilton pedig hetedik volt. A brit címvédő körökön keresztül azt kifogásolta a csapatrádión, hogy rossz időpontban hívták ki a boxba, és ezért nem tudott javítani a helyezésén a kerékcserék ideje alatt.
A folytatásban Verstappen magabiztosan őrizte az első helyet és megérdemelten győzött, Sainz pedig gond nélkül hozta be a célba másodikként a Ferrarit, így F1-es pályafutása során harmadszor állhatott dobogóra. Norrist a hajrában megközelítette Sergio Pérez (Red Bull), de a McLaren brit versenyzője megvédte pozícióját, és F1-es karrierjének harmadik dobogós helyezését szerezte meg. Hamilton a futam korábbi szakaszában egy extra kerékcserét is végre tudott hajtani, ennek köszönhetően meg tudta futni a leggyorsabb kört, ezért megkapta a plusz egy világbajnoki pontot. A monacói GP-t Serena Williams 23-szoros Grand Slam-bajnok teniszező intette le.
A vb két hét múlva Bakuban, az Azeri Nagydíjjal folytatódik.
Fotó: racenews365.com

Végeredmény, Monacói Nagydíj, Monte-Carlo (78 kör, 260,286 km, a pontszerzők):
1. Max Verstappen (holland, Red Bull) 1:38:56.820 óra
2. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Ferrari) 8.968 másodperc hátrány
3. Lando Norris (brit, McLaren) 19.427 mp h.
4. Sergio Pérez (mexikói, Red Bull) 20.490 mp h.
5. Sebastian Vettel (német, Aston Martin) 52.591 mp h.
6. Pierre Gasly (francia, Alpha Tauri) 53.896 mp h.
7. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:08.231 perc h.
8. Lance Stroll (kanadai, Aston Martin) 1 kör hátrány
9. Esteban Ocon (francia, Alpine) 1 kör h.
10. Antonio Giovinazzi (olasz, Alfa Romeo) 1 kör h.
leggyorsabb kör: 1:12.909 perc, Hamilton (69. kör)
pole pozíció: Charles Leclerc (monacói, Ferrari)

A vb-pontversenyek állása 5 futam után (még 18 van hátra):
versenyzők:
1. Verstappen 105 pont
2. Hamilton 101
3. Norris 56
4. Valtteri Bottas (finn, Mercedes) 47
5. Pérez 44
6. Leclerc 40
7. Sainz 38
8. Daniel Ricciardo (ausztrál, McLaren) 24
9. Gasly 16
10. Ocon 12
11. Vettel 10
12. Stroll 9
13. Fernando Alonso (spanyol, Alpine) 5
14. Cunoda Juki (japán, Alpha Tauri) 2
15. Giovinazzi 1
csapatok:
1. Red Bull 149 pont
2. Mercedes 148
3. McLaren 80
4. Ferrari 78
5. Aston Martin 19
6. Alpha Tauri 18
7. Alpine 17
8. Alfa Romeo 1

https://www.facebook.com/events/828403835283370