Verstappen győzött a Francia Nagydíjon

By
Updated: jún 20, 2021

Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Francia Nagydíjat, ezzel növelte az előnyét a világbajnoki pontversenyben a címvédő és hétszeres vb-győztes Lewis Hamiltonnal szemben.

A 23 éves Verstappennek ez az idei harmadik és pályafutása 13. futamgyőzelme, az összetettben pedig 12 pontra nőtt az előnye.
Hamilton másodikként ért célba a Paul Ricard versenypályán, míg a dobogó alsó fokára Verstappen csapattársa, a mexikói Sergio Pérez állhatott fel.
A rajtot Hamilton kapta el a legjobban, de ahhoz, hogy átvegye a vezetést, a pole pozícióból startoló Verstappen hibája is kellett. A holland versenyző alatt az első kanyarban megcsúszott a Red Bull, és bár sikerült korrigálnia, néhány másodpercre elhagyta a pályát, így elveszítette a vezető pozíciót.
Öt kör után Hamilton száguldott az élen, mögötte Verstappen és Bottas haladt a második és harmadik helyen.
A kerékcserék sorát Bottas kezdte meg a 18. körben, egy körrel később Verstappen, majd Hamilton járt a boxban. Verstappennek nemcsak megtartania sikerült a pozícióját Botasszal szemben, hanem még Hamiltont is megelőzte, így a huszadik körben átvette a vezetést.
A holland versenyző a 32. körben ismét a boxba hajtott kerékcserére, negyedikként tért vissza a pályára, de sokkal gyorsabb volt, mint az élen száguldó Hamilton.
Verstappen tíz körrel a leintés előtt utolérte a másodikként haladó Bottast, és – kihasználva a finn hibáját – simán meg is előzte.
A holland versenyző ezután célba vette Hamiltont a győzelemért, és másfél körrel a futam vége előtt viszonylag könnyen elment a címvédő mellett, miközben a végig negyedikként haladó Pérez is megelőzte Bottast, ennek köszönhetően ő is felállhatott a dobogóra.
A vb egy hét múlva Ausztriában folytatódik.

Végeredmény, Francia Nagydíj, Le Castellet (53 kör, 309,690 km, a pontszerzők):
1. Max Verstappen (holland, Red Bull) 1:27.25.770 óra
2. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 2.904 másodperc hátrány
3. Sergio Pérez (mexikói, Red Bull) 8.811 mp h.
4. Valtteri Bottas (finn, Mercedes) 14.618 mp h.
5. Lando Norris (brit, McLaren) 1:04:032 perc h.
6. Daniel Ricciardo (ausztrál, McLaren) 1:15.857 p h.
7. Pierre Gasly (francia, Alpha Tauri) 1:16.596 p h.
8. Fernando Alonso (spanyol, Alpine) 1:17.695 p h.
9. Sebastian Vettel (német, Aston Martin) 1:19.666 p h.
10. Lance Stroll (kanadai, Aston Martin) 1:31.946 p h.
leggyorsabb kör: 1:36.404 perc, Verstappen (35. kör)
pole pozíció: Verstappen

A vb-pontversenyek állása 7 futam után (még 16 van hátra):
versenyzők:
1. Verstappen 131 pont
2. Hamilton 119
3. Pérez 84
4. Norris 76
5. Bottas 59
6. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 52
7. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Ferrari) 42
8. Gasly 37
9. Ricciardo 34
10. Vettel 30
11. Alonso 17
12. Esteban Ocon (francia, Alpine) 12
13. Stroll 10
14. Cunoda Juki (japán, Alpha Tauri) 8
15. Kimi Räikkönen (finn, Alfa Romeo) 1
16. Antonio Giovinazzi (olasz, Alfa Romeo) 1
csapatok:
1. Red Bull 215 pont
2. Mercedes 178
3. McLaren 110
4. Ferrari 94
5. Alpha Tauri 45
6. Aston Martin 40
7. Alpine 29
8. Alfa Romeo 2
Fotó: Red Bull

Tetők, homlokzatok, térkövek tisztítása – Čistenie striech, fasád, zámkovej dlažby – Verin Consulting s.r.o.

https://www.facebook.com/events/828403835283370