Russel indul az élről az idénynyitó Ausztrál Nagydíjon

By
Updated: 7 marca, 2026

George Russell, a Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es idénynyitó Ausztrál Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat majd az élről.

A 28 éves pilótának ez pályafutása nyolcadik pole pozíciója.

Russell mögött csapattársa, az olasz Andrea Kimi Antonelli végzett a második helyen azok után, hogy a harmadik szabadedzésen nagyon összetörte az autóját, melyet a csapat az időmérő elejére összerakott. A harmadik rajtkockát Isack Hadjar, a Red Bull francia versenyzője kaparintotta meg.

A szezon első időmérő edzését követően úgy tűnik, hogy a jelentős szabályváltoztatások nyomán indult új korszak egyelőre a Mercedesnek kedvez, a német istálló nagy előnyben van a riválisokhoz képest. A Ferrari és a világbajnoki címvédő McLaren lemaradása komolynak mondható, ahogyan a Red Bullé is: Hadjar mögött Charles Leclerc végzett negyedikként a Ferrarival, majd a két McLaren következett. Oscar Piastri ötödik, a vb-címvédő Lando Norris hatodik lett, a hétszeres vb-győztes Lewis Hamilton pedig a hetedik pozícióban zárt a másik Ferrarival.

A négyszeres világbajnok Max Verstappen, a Red Bull holland pilótája az időmérő első szakaszában megcsúszott és a falnak csapódott, így mért kör nélkül zárt és csak a mezőny végéről startol majd.

Jól mutatkozott be az Audi, amely a 10. és a 11. rajkockát szerezte meg, igaz, a brazil Gabriel Bortoleto műszaki gondok miatt az időmérő harmadik szakaszában már nem tudott a pályára hajtani.

Az 58 körös Ausztrál Nagydíj vasárnap 5 órakor kezdődik és az M4 Sport élőben közvetíti.

A teljes rajtsorrend:
1. sor:
George Russell (brit, Mercedes)
Andrea Kimi Antonelli (olasz, Mercedes)

2. sor:
Isack Hadjar (francia, Red Bull)
Charles Leclerc (monacói, Ferrari)

3. sor:
Oscar Piastri (ausztrál, McLaren)
Lando Norris (brit, McLaren)

4. sor:
Lewis Hamilton (brit, Ferrari)
Liam Lawson (új-zélandi, Racing Bulls)

5. sor:
Arvid Lindblad (brit, Racing Bulls)
Gabriel Bortoleto (brazil, Audi)

6. sor:
Nico Hülkenberg (német, Audi)
Oliver Bearman (brit, Haas)

7. sor:
Esteban Ocon (francia, Haas)
Pierre Gasly (francia, Alpine)

8. sor:
Alexander Albon (thaiföldi, Williams)
Franco Colapinto (argentin, Alpine)

9. sor:
Fernando Alonso (spanyol, Aston Martin)
Sergio Pérez (mexikói, Cadillac)

10. sor:
Valtteri Bottas (finn, Cadillac)
Max Verstappen (holland, Red Bull)

11. sor:
Carlos Sainz Jr. (spanyol, Williams)
Lance Stroll (kanadai, Aston Martin)

Fotó: Formula 1 Twitter