Csak egy csapat érkezik 2016-ban a Forma 1-be

By
Updated: august 17, 2015

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) bejelentette, 2016-ban nem lesz több új csapat a rajtrácson a Haas-istálló mellett. Pedig két további érdeklődő is volt.

Az FIA idén májusban úgy döntött, ismét lehetőséget biztosít az érdeklődők számára arra, hogy csatlakozzanak a Forma–1 mezőnyéhez. A kiírt pályázatra előbb június végéig, majd a meghosszabbított határidővel július 23-áig lehetett jelentkezni. A hírek szerint két érdeklődő is volt, azonban miután az ő pályázatukat nem találták megfelelőnek, a szövetség most bejelentette, 2017 előtt semmiképp sem emelkedik 22 fölé a mezőny létszáma. Mint ismert, 2016-ban új csapat így is érkezik: a Haas-istálló már a múlt évben jelezte részvételi szándékát.

„Egyik benyújtott pályázat sem felelt meg az FIA kritériumainak, pedig minden lehetőséget megadtunk számukra, hogy vázolják terveiket. A pályáztatási procedúra ezen köre most lezárult” – állt a szövetség közleményében.

Szóvivőjük az Autosportnak pedig hozzátette: „Megerősíthetem, hogy az FIA két jelölt pályázatát is visszautasította. Széleskörű vizsgálatot hajtottunk végre, azonban sajnálatos módon egyik pályázat sem felelt meg az elvárásainknak.”

Hogy pontosan ki lehetett a két érdeklődő, egyelőre nem derült ki. Az FIA kijelentette, nem az ő felelősségük nyilvánosságra hozni kilétüket, az Autosport viszont úgy tudja, hogy a korábban biztos pályázónak tartott GP2-es ART-istálló nem adta be nevezését.

Ami a közleményben is említett feltételeket illeti, az FIA megszabta, hogy az új csapatnak olyan technikai és anyagi háttérrel kell rendelkeznie, mely elegendő ahhoz, hogy hosszabb távon, fokozatos fejlődés mellett versenyképes szinten teljesíthessen, s tapasztalattal is rendelkező szakemberei segítségével valódi értéket kell képviselnie, mely a sportág egésze számára is hasznos. Mindezzel a legutóbbi újoncok sorsától kívánták megóvni a pályázókat: a 2010-ben alapított Hispania/HRT, Lotus/Caterham és Virgin/Marussia/Manor közül immáron csak utóbbi gárda tagja a mezőnynek, s ők is egy csődeljárás után, reménytelen helyzetben kullognak csak a mezőny végén.

A további bővítésre tehát úgy tűnik, várni kell. És bár az FIA eredetileg azt jelentette be, hogy a 2016-os vagy a 2017-es szezonra vár új jelentkezőket, mindez nem zárja ki annak lehetőségét, hogy két év múlva új csapat tűnjön fel a paddockban. A Renault például már jó ideje fontolgatja, hogy ismét gyári alakulatot indítson, s bár szóba került a Lotus felvásárlása, Bernie Ecclestone legutóbb arról nyilatkozott, nem tartja valószínűnek, hogy a franciák az enstone-i gárda adósságait is hajlandóak lesznek magukra vállalni, így az sem zárható ki, hogy teljesen új csapatot alapítanak. Mivel a Red Bull két alakulatával szóló partneri szerződésük 2016 végén jár le, az új projektbe talán csak 2017-ben vágnak bele.

https://www.facebook.com/events/828403835283370